Pesti Srácok

Milliókra perlik Geréb Ágnest

Milliókra perlik Geréb Ágnest

Egy olyan pár követel Geréb Ágnestől több millió forintot, akiknek otthonszülés közben halt meg a kislányuk 2007-ben. Pert indítottak, az ügyet zárt ajtó mögött tárgyalják, így nem tudni, pontosan mennyi pénzről van szó – írja a Blikk. Egyik oldal ügyvédje sem akart nyilatkozni.

A cikk szerint Geréb Ágnes legsúlyosabb ügye volt a 2007. szeptemberi szülés: egy műfogást alkalmazva gyakorlatilag kitekerte a baba nyakát, még a csecsemő nyakcsigolyái is elváltak egymástól. A méhen belüli oxigén­hiány és a visszéren át beadott oxitocin, vagyis méhösszehúzó hormon ugyancsak hozzájárult a baba halálához.

A szülők a Blikknek akkor azt mondták: nem mentek volna bele az otthonszülésbe, ha tudják, hogy egy hirtelen komplikáció esetén a bába tehetetlen. Az édesanya többszörösen veszélyeztetett terhes volt, csak kórházban szülhetett volna.

PestiSracok facebook image

Geréb Ágnest ezért, illetve egy másik ügy miatt két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték korábban. A szülők hét évvel a tragédia után indítottak kártérítési pert, egyebek mellett az elszenvedett megrázkódtatás miatt. Mivel az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalják, sem az ügyvédek, sem a Fővárosi Törvényszék szóvivője nem adott tájékoztatást.

Forrás: Blikk/hvg.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.