Pesti Srácok

Obama is odaszólt Orbánnak

Obama is odaszólt Orbánnak

Az amerikai elnök a civilszervezetek fontosságáról tartott beszédet New Yorkban, és lesújtó véleményt fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban.

Barack Obama a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet tanácskozásán hangoztatta, hogy a civil társadalomra növekvő nyomás nem más, mint egy olyan kampány, amely a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza. Emlékeztetett arra az ígéretére, hogy egy évvel ezelőtt New Yorkban megfogadta, az Egyesült Államok, amely a világon vezető szerepet játszik ezen a területen, a korábbiaknál is többet fog tenni a civil társadalom megerősítése érdekében, amivel kapcsoltban négy új lépést jelentett be. Barack Obama méltatta a kubai, az orosz, a szenegáli, a palesztin és a burmai civilszervezetek kiállását. Magyarországot viszont Azerbajdzsánnal és Egyiptommal emlegette egy lapon.

Az amerikai elnök az MTI tudósítása szerint így fogalmazott: "Oroszországtól Kínáig és Venezueláig könyörtelen megleckéztetéseknek vagyunk a tanúi, valamint annak, hogy a jogos elégedetlenséget felforgatásként becsmérlik. Olyan helyeken, mint Azerbajdzsán, a törvények hihetetlenül megnehezítik a civilszervezeteknek még a működését is. Magyarországtól Egyiptomig egyre inkább véget nem érő szabályozások és nyílt megfélemlítések veszik célba a civil társadalmat. És szerte a világon olyan bátor férfiakat és nőket támadnak meg, sőt, ölnek meg, akik fel merik emelni a hangjukat."

PestiSracok facebook image

A napokban Bill Clinton volt amerikai elnök is élesen bírálta a magyar kormányfőt, akiről az egyik legnépszerűbb talk show-ban azt állította, hogy pénz- és hatalommániás. Napokkal később egy portálnak nyilatkozva vette elő Magyarországot.

Forrás: MTI/Hír24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.