Pesti Srácok

Schmuck október 12-ig nem árulja el, miért menesztették Fürst Izabellát

null

A Szociáldemokraták október 12-ig, az önkormányzati választások napjáig nem beszélnek arról, hogy milyen hibát követett el Fürst Izabella, akit emiatt visszaléptettek a főpolgármesteri posztért való indulástól - mondta Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke kedden az M1 Ma Reggel című műsorában.

Csak annyit mondott, hogy a korábbi jelölt "olyan súlyos hibát" követett el, ami miatt így kellett dönteniük. Schmuck Andor szerint Fürst Izabella mentségére szól, hogy fiatal még a politikában, - s ahogy Facebook-oldalán közzétett videóban Fürst Izabella is fogalmazott - rutintalansága közrejátszott a hiba elkövetésében.

A Szociáldemokraták elnöke kifejtette, kétféleképpen dönthettek volna: vagy elbújnak, aztán történik valami, vagy hoznak egy gyors döntést; utóbbit választották, mivel nem akarták veszélyeztetni további csaknem 200 jelöltjük esélyét.

PestiSracok facebook image

A Szociáldemokraták először Árok Kornélt, a párt kommunikációs igazgatóját nevezték meg főpolgármester-jelöltjükként. Árok Kornél azonban visszalépett, s azt mondta, a párt kampányát irányítja majd. Augusztus 21-én mutatták be Fürst Izabellát a Szociáldemokraták és a Magyar Nők Szövetsége közös jelöltjeként.

mti

Ajánljuk még