szociáldemokraták
Dobrev Klára lassan a világ urának képzeli magát: szerinte a DK eléri az 51 százalékot a választásokon, egyedül akar kormányozni a Gyurcsány-klán
2026-ban már 51 százalékon áll a DK - ennek a reményének adott hangot Dobrev Klára a 24.hu-nak adott interjújában, ahol eszébe sem jutott, hogy brigádja már egyszer hatalomra került, gyászos és bűnös ténykedésük gyümölcse pedig az ország teljes kiszipolyozása és az összeomlás volt. Ennek ellenére Dobrev ragaszkodik a demagóg mantrához, miszerint a pártja szociáldemokrata álláspontot képvisel, ezt pedig azzal igyekezett alátámasztani, hogy az EP-választási kampányában az európai minimálbérről, multiadóról és az Európai Egyesült Államokról beszélt. Az interjúban Dobrev Klára reagált a momentumos Donáth Anna kritikájára, aki a DK-t hazugságkultúrával vádolta meg. Érdekes látni a két régi kommunista família harcát, akik a demokrácia zászlóshajójának tartják magukat, miközben a diktatúra sötét szövetéből érkeztek és láthatóan nem sokat változtak elődjeikhez képest.