Pesti Srácok

Az amerikai atomfegyverek kivonását sürgetik a német szociáldemokraták

Az amerikai atomfegyverek kivonását sürgetik a német szociáldemokraták

A Németországban telepített amerikai atomtöltetek eltávolítását sürgeti a szociáldemokrata párt (SPD) Donald Trump amerikai elnök politikájára hivatkozva, a koalíciós társ kereszténydemokraták (CDU) elutasítják a követelést. Az atomfegyverek jelenléte nem erősíti Németország biztonságát, éppen ellenkezőleg - mondta Rolf Mützenich, az SPD szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője a Der Tagesspiegelnek a berlini lap vasárnapi összeállítása szerint.

Eljött az ideje, hogy Németország kizárja a nukleáris fegyverek állomásoztatását a területén. Ezt már más NATO-tagállamok is megtették, méghozzá a szövetség megkérdőjelezése nélkül - húzta alá a frakcióvezető. A követelést Donald Trump amerikai elnök stratégiájával magyarázta. A washingtoni vezetés felfogása szerint, az atomrakéták már nem az elrettentés eszközei, hanem fegyverek, amelyeket be lehet vetni egy háborúban, ez pedig vállalhatatlan kockázat Németországnak - mondta a politikus.

Arra az ellenvetésre, hogy csak a nukleáris részvétel elve melletti kitartással lehet Németországnak elég befolyása Washingtonban ahhoz, hogy megakadályozzon veszélyes döntéseket, azt mondta: nem gondolhatja senki komolyan, hogy Donald Trumpot eltántorítaná az atomfegyverek bevetésétől az a körülmény, hogy néhány töltetet német repülőgépről kellene célba juttatni.

Az Egyesült Államok a nem hivatalos adatok szerint húsz atomtöltetet telepített a német légierő (Luftwaffe) egy támaszpontján, a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Büchelben. Szakértők szerint Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban is állomásoztatnak amerikai hadászati atomfegyvereket, nagyjából 180 darabot. Esetleges bevetésüket a NATO nukleáris részvétel elnevezésű elve szabályozza. Az elv szerint az észak-atlanti szövetség elrettentő erejének fokozására az atomfegyverek használatába be kell vonni olyan tagországokat is, amelyek nem tartoznak az atomhatalmak közé. Német viszonylatban ez azt jelenti, hogy a Büchelben állomásoztatott tölteteket ugyan amerikai katonák élesítenék, de a Luftwaffe Tornado típusú vadászbombázóival juttatnák célba.

PestiSracok facebook image

A CDU-s vezetésű védelmi minisztérium legfőképpen ezért kezdeményezte a napokban, hogy a hetvenes évek óta használt, elöregedett és elavult Tornadókat cseréljék le új amerikai vadászbombázókra. A SPD követelése az atomfegyverek eltávolításáról így nem csupán Németország biztonságpolitikai vonalvezetése, hanem a légierő korszerűsítése ügyében is koalíciós vitákhoz vezethet.

A CDU elutasítja a szociáldemokraták követelését. A nukleáris részvétel elvének megkérdőjelezése "aláássa Németország szövetségesi megbízhatóságát és szolidaritását" - mondta a Der Tagesspiegelnek Johann Wadephul, a CDU és a bajor testvérpárt, a CSU közös Bundestag-frakciójának helyettes vezetője.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.