Pesti Srácok

Sokkoló világháborús emberkísérletekre derült fény

Sokkoló világháborús emberkísérletekre derült fény

Élő embereken végeztek biológiai és vegyi kísérleteket a japánok a világháború alatt Kínában, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek - olvasható egy szemtanú frissen nyilvánosságra hozott vallomásából - írja az otvenentul.hu.

Az észak-kínai Hejlungcsiang tartomány Háborús Bűnök Bizonyítékainak Múzeumában a hét közepén bemutatott dokumentum Sadao Koshi elmondását rögzíti, ő a hírhedt 731-es alakulat sofőrje volt, így közelről élte át az eseményeket. Az észak-kínai Harpinban létrehozott, 1937 és 1945 között működő egység a japán császári hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési részlege volt, céljai közé tartozott többek közt a kínaiak elleni tömegpusztító fegyverek fejlesztése.

Koshi vallomása szerint utóbbival nyílt terepen kísérleteztek a japánok. Az egyik alkalommal például oszlopokhoz kötözték a kísérleti alanyokat, akiknek a fejét és a törzsét sisakkal és vas felöltővel védték, végtagjaikat viszont szabadon hagyták. Ezt követően repülőgépekből pestisbaktériumot és más fertőző anyagokat tartalmazó "esőt" engedtek rájuk, és vizsgálták később azok testre kifejtett hatását.

PestiSracok facebook image

A menekülni próbálókat minden esetben üldözőbe vették, és sokszor egyszerűen elgázolták őket. "A mai napig emlékszem, milyen érzés áthajtani rajtuk" - áll a sofőr vallomásában. Kísérleti alanyokért Koshi minden nap vagy minden másnap ment a vasútállomásra, ez többnyire alkalmanként 5-10 embert jelentett.

Hogy a kísérletek pontosan hány halálos áldozattal jártak, nem lehet pontosan tudni. A becslések szerint több mint 10 ezer kínain és koreain - civileken, gyerkeken, öregeken, terhes asszonyokon is - végezték a kísérleteket, a halottak számát legalább hatezerre teszik.

A kísérleti bázist a japánok végül 1945-ben robbantották fel, miután a szovjet hadsereg elfoglalta Harpint.

otvenentul.hu

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.