Pesti Srácok

Százmilliárdos profittévedés: kirúgtak négy Tesco-vezért

Százmilliárdos profittévedés: kirúgtak négy Tesco-vezért

Több vezető alkalmazottat, köztük négy igazgatót függesztettek fel a Tesco áruházláncnál kirobbant eredménybecslési botrány miatt.

A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat átfogó vizsgálatot is indított a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett negyedmilliárd fonttal (százmilliárd forinttal) elnézni a láncolat által a piacnak kiadott legutóbbi előzetes eredménybecslést.

A Tesco hétfőn a Londoni Értéktőzsdén (LSE) arról tájékoztatta a befektetőket, hogy az igazgatótanács előzetes megállapításai szerint az augusztus 29-én közzétett útmutatás 250 millió fontra tehető összeggel túlbecsülte az augusztus 23-ával zárult fél év várható eredményét. A cég a vizsgálat miatt október 1-ről október 23-ára halasztotta az erre a hat hónapra vonatkozó köztes eredményjelentésének ismertetését.

PestiSracok facebook image

Dave Lewis, a Tesco-csoport vezérigazgatója, aki szeptember 1. óta áll a hálózat élén, az LSE-n közzétett tájékoztatóban "súlyosnak" nevezte a most feltárt ügyet, és közölte, hogy a cég a vizsgálat eredményeinek ismertté válása után "határozott lépéseket" tesz. Lewis ezeket nem részletezte, de a Tesco már hétfőn bejelentette, hogy több más vezető munkatársa mellett felfüggesztett állásából négy igazgatót. A BBC értesülése szerint köztük van Chris Bush, a Tesco nagy-britanniai üzletágának vezérigazgatója is.

A Tesco részvénye a hétfő délelőtti kereskedésben 8,6 százalékos veszteségben járt a Londoni Értéktőzsdén, de a nyitás után mértek 10 százalékos árfolyamzuhanást is. A cég nehéz évet él át. Augusztusban három éven belül a harmadik nyereségfigyelmeztetését adta ki, amelynek nyomán 11 évi mélypontra süllyedt a Tesco-részvények árfolyama, és nem sokkal korábban lemondott az előző vezérigazgató, Philip Clarke, miután a cég helyzetének javítását célzó, általa elindított egymilliárd fontos fejlesztési program nem hozta a várt eredményeket.

Elemzői vélemények szerint a Tesco elsősorban a diszkontáruházak térnyerését szenvedi meg, és problémáit tetézi, hogy lassan reagált e piaci folyamatra.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.