Pesti Srácok

Szili a Medgyessy-puccsról: a választók sem kíváncsiak erre

Szili a Medgyessy-puccsról:  a választók sem kíváncsiak erre

Tíz év telt el azóta, hogy lemondott Medgyessy Péter kormányfő, az MSZP-SZDSZ kormány 2002-ben megválasztott miniszterelnöke. Távozását akkor a koalíciós pártok közötti bizalom megrendülésével indokolta, nem rég azonban egy lapnak adott interjújában puccsról beszélt. Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke az M1 Ma reggel című keddi műsorában azonban kijelentette: ennyi idő után nem szerencsés más interpretációkat előadni, mint ahogy az egyébként a valóságban történt.

Nem közvetett, csak közvetlen tapasztalatokkal rendelkezik a Medgyessy-ügyben Szili Katalin, akkor ugyanis, amikor az egész konfliktus elkezdődött, éppen a külföldi szabadságát töltötte - emlékezett vissza az érintett. Amikorra hazatért, már javában zajlott a konfliktus a koalíciós partnerek, az SZDSZ és Medgyessy Péter között Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési miniszterének visszahívása és a korábban kezdődött D209-es ügy miatt – idézte fel a KTI elnöke. Úgy vélte, tíz évvel ezután puccsot kiáltani túl merész gondolat.

Szili Katalin szerint az elmúlt tíz esztendőben lett volna lehetősége Gyurcsány Ferencnek és Medgyessy Péternek arra, hogy tisztázza egymással a helyzetet, hisz a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke utóbbival együtt érkezett a szocialista pártba, és feleségével együtt a kormányfő stábjában is részt vett.

PestiSracok facebook image

A KTI elnöke leszögezte: Medgyessy Péter lemondásakor nyilvánvalóvá tette annak okait, és bár „tíz év után puccsistákról kiáltozott”, de neki ezt ennyi idő után nem kell kommentálnia. Mindenkinek lelke rajta, aki ilyen nyilatkozatokat tesz – hangsúlyozta. Szili Katalin egyértelművé tette, hogy ennyi idő után nem szerencsés más interpretációkat előadni, mint ahogy az egyébként a valóságban történt. Ráadásul a választók sem kíváncsiak erre, „megvan ma a gondunk, bajunk” – fogalmazott. A politikusok pedig számoljanak el a saját lelkiismeretükkel, és „jó, ha akkor teszik, ha annak ideje van, és nem utólag bánkódnak az elmulasztott pillanatok miatt” – nyomatékosította.

Forrás: M1 Ma reggel / hirado.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.