Pesti Srácok

Több liter Ginát rendelt külföldről egy magyar férfi

Több liter Ginát rendelt külföldről egy magyar férfi

Összesen 5,6 liter, Gamma-Butyrolactone-t (GBL), hétköznapi nevén Ginát tartalmazó folyadékot foglaltak le két műanyag kannában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei még februárban. Egy Lengyelországból érkezett postai küldemény volt gyanús nekik, ebben találták az új pszichoaktív anyagnak minősülő Ginát. A csomag miatt a NAV a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon tett feljelentést.

A nyomozók közben kiderítették, hogy a tiltólistán található szert nem a rajta található címzett, hanem B. Tamás rendelte meg. A kábítószerekkel kereskedő férfit szombat este békásmegyeri otthonának a közelében fogták el. Előtte két férfinak adott el feltehetően amfetamint és extasyt.

A B. Tamásnál tartott házkutatás során közel 70 gramm fehér színű kábítószergyanús port és tablettát, továbbá egy ásványvizes palackban átlátszó színű, kábítószergyanús folyadékot, valamint több 100 ezer forint készpénzt foglaltak le.

PestiSracok facebook image

A 35 éves férfival szemben a további eljárást A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság indítványozta a 35 éves férfi előzetes letartóztatását. A két vásárlóval szemben kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás, ők szabadlábon védekezhetnek.

Forrás: VS.hu

Fotó: Blikk.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.