Pesti Srácok

Üzletelt a Norvég Alap pénzéből az egyik civil szervezet

Üzletelt a Norvég Alap pénzéből az egyik civil szervezet

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) által a Norvég Alap ellenőrzése során vizsgált egyik szervezet hat év alatt csaknem százmillió forint kölcsönt adott tizenhét civil egyesületnek, illetve alapítványnak úgy, hogy a gyanú szerint erre nem volt engedélye. Az ügyben büntetőfeljelentés született, és piacfelügyeleti eljárás indult - tudta meg a Magyar Nemzet .

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) vizsgálatának keretében. A lap információja szerint az érintett civil szervezetek tevékenységének ellenőrzése során felvetődött annak a gyanúja, hogy az egyik szervezet 2008 óta 17 egyesület és alapítvány részére összesen 29 esetben nyújtott rövid határidőre „visszatérítendő támogatást”. A Kehi rendelkezésére álló adatok szerint ezek azonban valójában pénzkölcsönök lehettek, amelyek során az érintett szervezet csaknem százmillió forint hitelt nyújtott a civil szervezeteknek, amelyek azt később kamatokkal fizették vissza.

Az ilyen jellegű tevékenység viszont üzletszerű pénzügyi szolgáltatásnak minősül, amelyet kizárólag engedéllyel lehet végezni. Ha bebizonyosodik az a gyanú, hogy a szervezet a kölcsönnyújtást engedély nélkül végezte, akkor a büntető törvénykönyv szerinti jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette is megvalósult, ez akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

PestiSracok facebook image

A lap úgy tudja, hogy a büntetőfeljelentés előtt a Kehi piacfelügyeleti eljárást is kezdeményezett a pénzügyi szervezetek felügyeletét jelenleg ellátó Magyar Nemzeti Banknál. A jegybank illetékes szervei most azt vizsgálják, hogy az érintett szervezet birtokában volt-e a szükséges engedélynek; illetve amennyiben nem volt ilyen engedélye, akkor megsértette-e a pénzügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogszabályi előírásokat.

További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.