civil szervezetek
Tűzfalcsoport: Tényleg haza járnak Brüsszelbe a Soros-szervezetek
A Tűzfalcsoport mai elemzése szerint Orbán Viktor nem tévedett amikor azt mondta, hogy a Soros-szervezeteket rendszeresen fogadják Brüsszelben. Az unió hivatalos regisztere szerint ez valóban így is van, ráadásul számos, idehaza is ismert szerevezetet találtak a rendszerben.Ovádi Péter: a kormányzatnak kiemelten fontos az állatvédelem
A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára – mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden, Nyíregyházán, ahol a város képviselőinek jelenlétében bemutatták a nyírségi nagyváros állatbarát célú projektjét.Szerintünk nyerjenek azok a padosok – Újra lehet pályázni az Év Fővárosi Civil Szervezete címre
A Fővárosi Önkormányzat immár második alkalommal hirdet pályázati lehetőséget "Az Év Fővárosi Civil Szervezete" elismerő címre, amely mellé kemény 1, azaz egymillió forintos jutalmat is gazdálkodott ki a főváros, plusz a nyertes megkapja a Városháza szimbolikus kulcsát. A bejelentésről szóló közlemény szerint szeptember 17-ig lehet pályázni.Csizmadia László: boldogan közvetítjük a meghatározó többség véleményét
Csizmadia László a Civil Összefogás Fórumának oldalán írt véleménycikkében fejtette ki a különbséget a valódi civil tevékenység, és a politikai lobbi között. Mint írta, a baloldali mozgalmak eltévedtek a külföldi támogatásokból épült édenkertben.Minden, amit tudnod kell a 15 éves szeretőjével dicsekvő Bite Zsolt ügyéről – The Fair Right (videó)
Az elmúlt hetek legsokkolóbb története egyértelműen Bite Zsolt esete, aki egy 15 éves gyerekkel tartott fenn szexuális kapcsolatot, majd dicsekedett vele a TikTokon. A PestiSrácok.hu sikeresen lebuktatta a pedagógiai asszisztenst, azonban ő úgy érezte, nem tett semmi rosszat. Különböző jogvédő szervezetekkel takarózva kiállt ország-világ elé, és kijelentette: aki őt pedofilnak nevezi, azt bepereli rágalmazásért, hiszen ő csak a 15 és 19 közötti korosztályra gerjed. Ettől függetlenül alsósoknak tartott szexuális felvilágosítást (kimondottan "egy bizonyos" irányból), és obszcén megjegyzéseket tett az idősebb diákjai irányba. A baloldal ezt persze nem tartotta elég érdekesnek ahhoz, hogy írjon róla, aki pedig mégis megtette, az inkább csak mosdatta a magát "efebofilnak" valló pedagógiai asszisztenst. Ebből a videóból mindent megtudhatsz, amit tudni érdemes Bite Zsolt "életpályájáról".Az Európai Bizottság a kormányt megkerülve milliárdokat oszthat szét a Magyarországon működő NGO-k között
Az Európai Bizottság segítségével jelentős összeghez juthatnak a jövőben a civil szervezetek, NGO-k – írja a hvg.hu. A lap szerint a kormány barátságtalan lépésére válaszol így Brüsszel és gyakorlatilag megkerülik a kormányt, és csak azért is az Ökotárs Alapítványon keresztül fognak támogatásokat fizetni a magyar civilszervezeteknek – első körben az 50 millió eurós keretösszegből 3,4 millió eurót, vagyis 1,4 milliárd forintot.A lengyelek is a normalitás pártján: 73 százalék támogatja a szülői kontrollt a civil szervezetek iskolai jelenléte felett
A szülőknek joguk van tájékozódni a civil szervezetek által az iskolákban megtartandó tanórák tartalmáról, és végső soron megtiltani ezeket – így vélekedik a lengyelek 73 százaléka a wpolityce.pl hírportál vasárnap ismertetett felmérése szerint.Az igazi civil szervezetek az élet nehézségeinek megoldásán dolgoznak – Átadták az Értékteremtő közösségekért-díjat
Megrendezték az első Országos Civil Konferenciát Budapesten. A rendezvényen bemutatkoztak Magyarország valódi, társadalmi munkát végző civil szervezetei, valamint átadták az Értékteremtő közösségekért-díjat. A konferencia fő felszólalói Herczeg Anita és Gulyás Gergely voltak.Maradhatnak a "mikroadományok", csak a nagy mecénásokat kell feltüntetniük a civil szervezeteknek
A "mikroadományokból" tengődő ellenzéki sajtó napok óta siratja magát (ismételten), miután napvilágot látott egy kormányrendelet, miszerint a civil szervezeteknek, az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak, ezeket az adatokat pedig el kell küldeniük az illetékes hatóságoknak éves bontásban. Legfrissebb posztjában azonban cáfolta a sajtószabadságot elsirató szólamokat Orbán Balázs, aki közösségi oldalán azt írta: az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása a jövőben is ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított.Ajánljuk még