civil szervezetek
Civil szervezetek szerint tavaly rekordot döntött a belső menekültek száma a világon
A koronavírus-járvány miatti korlátozások ellenére rekordot döntött tavaly a belső menekültek száma a világon, elérte az 55 milliót, vagyis átlagban másodpercenként egynél több ember kényszerült otthona elhagyására saját országában – áll két, globális menekültfolyamatokat figyelő civil szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott közös jelentésében. A genfi székhelyű IDMC (Internal Displacement Monitoring Centre) és Norvég Menekültügyi Tanács (NRC) felmérése szerint tavaly 40,5 millió emberrel nőtt a belső menekültek száma; ez a legjelentősebb emelkedés az elmúlt tíz évben.A civil szervezetek mellé állt az Európai Bizottság: újabb kötelezettségszegési eljárás indul
Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság, amiért az Orbán-kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság civil törvényről szóló döntését – írta meg a HVG oldalán az EUrológus. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra. A kormány válaszától függően a testület újabb keresetet nyújthat be, amelynek során pénzbírság kiszabását is kérheti. 2017 óta a civil szervezeteknek kötelezően fel kell tüntetniük, kitől és milyen pénzeket kapnak, így derülne ki, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek-e.Alapjogokért Központ: sérti a nemzetállamok szuverenitását a kormányzati döntéshozatal kiszervezése
A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése az Alapjogokért Központ kutatása szerint, és ez sérti a nemzetállamok szuverenitását - mondta Szolomayer Balázs, a kutatóintézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.Külföldi befolyás a civil szektorban - a XXI. Század Intézet elemzése
A jogállamiságot megkérdőjelező nemzetközi kampány elmúlt tíz évének egyik legvitatottabb eseménye volt, mikor 2018 elején tizennégy, bizonyíthatóan a Soros-hálózat által támogatott nemkormányzati szervezet (NGO) bepanaszolta Magyarországot az Európai Bizottságnál, amely kötelezettségszegési eljárását indított a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény” (2017. évi LXXVI.tv.) rendelkezései miatt. Az időközben megszületett feljelentés alapján az Európai Bíróság 2020. június 18-án – vitatható jogi érveléssel, illetve politikai elfogultság gyanújával – hozta meg határozatát (C-78/18). Az uniós intézmény döntésében elfogadta a civil szervezetek gazdálkodásának átláthatóságára vonatkozó jogos társadalmi igényt, illetve azt a törvényben kijelölt célt, miszerint a kormányzat hatékonyabb eszközökkel kíván fellépni a terrorizmus, a pénzmosás és a szervezett bűnözés elleni harcban; ám az ítélet szerint a jogszabály egyes részei nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Annak ellenére, hogy a törvény hatálya alá tartozó civil szervezetek, illetve NGO-k ez idáig nem szenvedtek semmiféle érdeksérelmet, illetve a kormány figyelembe vette a Velencei Bizottság véleményét is, az uniós intézmény – a politikai nyomásnak engedve – ismét felülírta egy nemzetállam szuverén jogalkotási gyakorlatát. - írja a XXI. Század Intézet által publikált elemzés, amely arra keresi a választ, hogy jogosak-e az egyes nemzetközi NGO-k aggodalmai a magyarországi civil társadalom függetlenségével kapcsolatban.Jelentősen nő a civil szervezetek támogatása
Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.Az óbudai polgármester folytatná a közösségépítést a civil szervezetekkel
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje megválasztása esetén tovább folytatná az önkormányzat és a kerületi civil szervezetek együttműködésére épülő közösségépítést. A városvezető szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: legalább tíz évre visszamenőleg nagyon jó együttműködés alakult ki a kerületben a civil szervezetek és az önkormányzat között. Csak tavaly százhetvenhét civil szervezetet kapott összesen négyszázharmincötmillió forintos támogatást az önkormányzattól.Új erőre kaptak az NGO-k
Ismét 218 bevándorlóval a fedélzetén köröz a Földközi-tengeren az Ocean Viking, arra várva, hogy egy uniós országtól megkapja a partraszállási engedélyt – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a baloldali fordulatot vett olasz kormány hatalomra kerülése óta ismét egyre több migráns vág neki a veszélyes útnak: csak szeptemberben több, mint ezren szálltak partra Olaszországban.Civil szervezeteknek álcázva támad az ellenzék vidéken
A PestiSrácok.hu munkatársai elkísérték Rácz András környezetügyért felelős államtitkárt és Vass Krisztián miniszteri tanácsadót Balatonszentgyörgyre, ahol Farkas László Nándor polgármester látta őket vendégül. A település első embere bemutatta Vass Krisztián „Föld és zöld” című új, agrárpolitikai és környezetügyi témájú könyvét, illetve a kétnapos nyárbúcsúztató rendezvényen a szórakoztató programok mellett sajtóklubot tartott két kollégánk: Stefka István lapigazgató és Ambrózy Áron újságíró.Civilnek álcázott Soros-kommandó akciózik Budakalászon
Az önkormányzati választásokon való részvétel lehet az ellenzék utolsó esélye a túlélésre, a kétségbeesett próbálkozásokat látva pedig egyre erőteljesebben érezhető: nekik valóban "a lét a tét". A rutinosabb kormánypárti szavazónak azonban nem lett szaporább a pulzusa akkor sem, amikor olyan hírekkel találkozott, melyek szerint az ellenzéki összefogásnak hála októberben közös erővel ledöntik az Orbán Viktor által épített diktatúrát. A roncskoalícióként aposztrofált "fideszellenes fan clubban" a már levitézlett pártok képviselői mellett újabb szereplők is feltűntek. Tudják, ők azok, akik olyan szupercuki fogalmakat mantráznak – leginkább egyébként önmagukra aggatva –, mint "lokálpatrióta", "környezetvédő" vagy éppen "politikamentes". Nos, ez utóbbi annyira igaz, hogy például Budakalászon az egyik ilyen civil szervezet aktivistája – nyilván véletlenül – bár DK-s szimpatizáns, mégis az MSZP szavazatszámlálójaként feltűnősködött, míg egy másik helyi csoportosulás több tagja – valószínűleg szintén a véletlenek összjátékának köszönhetően – a Soros-szervezetek képzésein tanulta ki a civilkedés csínját-binját. (És itt még véletlenül sem a szemétszedés technikájára gondolunk, vagy a nemlétező magyar esőerdők megmentésére.) A Budakalászon feltűnősködő "civilek" jó iskolapéldái lehetnének azon országos jelenségnek, mellyel az önkormányzati választásokhoz közeledve több településen is találkozhattunk, az ottani csoportosulás azonban mégiscsak kitűnik a sorból: ők ugyanis nemcsak a helyi önkormányzattal vívják képzeletbeli csatáikat, hanem saját magukkal is, sőt, képzeletbeli ellenségeikkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy átlagember számára egyébként nem túl egyszerű feladat megérteni azt a sajátságos "civil" logikát, mely szerint mindegy, miért, de valamiért, valakit hibáztatni kell, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor bizony szélkakast megszégyenítő gyorsasággal tudnak ideológiai irányt váltani, mert az jó. Pikáns helyzetjelentés a Lupa-tó környékéről.Ajánljuk még
















