Pesti Srácok

A civil szervezetek mellé állt az Európai Bizottság: újabb kötelezettségszegési eljárás indul

null

Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság, amiért az Orbán-kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság civil törvényről szóló döntését – írta meg a HVG oldalán az EUrológus. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra. A kormány válaszától függően a testület újabb keresetet nyújthat be, amelynek során pénzbírság kiszabását is kérheti. 2017 óta a civil szervezeteknek kötelezően fel kell tüntetniük, kitől és milyen pénzeket kapnak, így derülne ki, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek-e.

Mint a hosszú összefoglalóban azt írja a szerző:

Az Európai Bizottság indokolása szerint az Európai Bíróság 2020. június 18-i ítéletében megállapította, hogy a nem kormányzati szervezetekről szóló magyar törvény („Átláthatósági törvény”), amely azt írja elő, hogy a külföldről támogatott civilszervezetek kötelesek a támogatás tényét nyilvánosságra hozni, megsérti a tőke szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat és a személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jogokat, valamint az egyesülési szabadság elvét, amelyet az EU Alapjogi Chartája véd.

PestiSracok facebook image

Leszögezik, hogy a törvényt – amely nyilvántartásba vételi, bejelentési és átláthatósági kötelezettségeket vezetett be az 500 ezer forintot meghaladó külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek egyes kategóriái tekintetében, amennyiben az éves támogatási összeg meghaladja a 7,2 millió forintot – 2017-ben fogadta el az Országgyűlés. Kiemelik azt is, hogy ajogszabály értelmében a szervezeteknek fel kell tüntetni az adományozó nevét és a pontos összeget, amit később egy nyilvános portálon tesznek közzé. Ezen felül minden kiadványukon és a honlapjukon is jelezniük kell, hogy „külföldről támogatott szervezetnek” minősülnek. A törvény szankciók alkalmazásának lehetőségéről is rendelkezik az említett kötelezettségeknek eleget nem tevő szervezetekkel szemben – fogalmaznak.

Forrás: HVG; Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.