Pesti Srácok

Maradhatnak a "mikroadományok", csak a nagy mecénásokat kell feltüntetniük a civil szervezeteknek

null

A "mikroadományokból" tengődő ellenzéki sajtó napok óta siratja magát (ismételten), miután napvilágot látott egy kormányrendelet, miszerint a civil szervezeteknek, az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak, ezeket az adatokat pedig el kell küldeniük az illetékes hatóságoknak éves bontásban. Legfrissebb posztjában azonban cáfolta a sajtószabadságot elsirató szólamokat Orbán Balázs, aki közösségi oldalán azt írta: az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása a jövőben is ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított.

Az államtitkár bejegyzésében arról tájékoztatott mindenkit: a kormány a rendelet módosításával egyértelművé fogja tenni, hogy az eddigiekhez képest ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított a jövőben is az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása, miközben a nagyobb összeget adományozók esetében erősödik az átláthatóság követelménye. A rendelet a fenti kritizált pont mellett azt is előírja, hogy az adományozó nevét kell megjelölni akkor is, ha cégtől, vagy egyéb szervezettől érkezik az adomány. Ezekben az esetekben meg kell jelölni, ki áll az adományozó mögött, a cégeknél pedig a legalább 25 százalékban tulajdonosok neveit kell elküldeni a kormánynak. Ez vélhetően továbbra is érvényben marad, vagyis a nagy mecénásoknak ezentúl vállalniuk kell adományaikat.

Forrás: Facebook; Fotó: ngo.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.