Pesti Srácok

Csizmadia László: boldogan közvetítjük a meghatározó többség véleményét

null

Csizmadia László a Civil Összefogás Fórumának oldalán írt véleménycikkében fejtette ki a különbséget a valódi civil tevékenység, és a politikai lobbi között. Mint írta, a baloldali mozgalmak eltévedtek a külföldi támogatásokból épült édenkertben.

A magyarországi ellenzéki pártok összefogásának egyetlen célkitűzése az Orbán Viktor vezette kormány leváltása. Az ehhez szükséges eszközöket válogatás nélkül használják. A törvényi előírások felett átlépnek, ezt bizonyítják a 2022-ben megtartott országgyűlési választok. A külföldről érkező dollár és egyéb devizák elfogadása és felhasználása törvényeink szerint tiltott gyümölcs – írta Csizmadia László a Civilösszefogás.hu-n, hozzátéve, hogy ebben a pénzügyi édenkertben sokan eltévedtek. Most ott állnak a közös mosdótálban, és nehéz lesz innen tisztán kilépni. Azok az NGO-k, amelyek jócskán a Soros-hálózatokhoz kötődnek, nem nyújthatnak törölközőt.

A CÖF szóvivője szerint sok ellenzéki párt elődje rövid ideig civilnek mondta magát, majd hirtelenjében párttá alakult. Ez bizonyíték álcivilségükre és hatalomvágyukra. Mint fogalmazott, az sem felejthető el, hogy ellenzéki összefogásra hivatkozva miként dobták el szavazóiknak ígért identitásukat.

PestiSracok facebook image

– írta Csizmadia László.

Forrás: Civilösszefogás.hu; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.