cÖf-cÖka
Nem akármilyen kitüntetést kapott a CÖF elnöke
A Jogászok Lengyelországért Egyesület Fidelis Legibus díjjal tüntette ki Csizmadia Lászlót, a CÖF-CÖKA kuratóriumi elnökét.Az RTL bojkottjára hív, valamint a "szuverenitás védelmében" vizsgálatot szorgalmaz a CÖF Pressmanék pénzosztása miatt
Magyarország szuverenitását veszélyezteti, egyben összeegyeztethetetlen a diplomácia szabályaival, hogy David Pressman volt amerikai nagykövet távozása előtt több mint 170 millió forintnak megfelelő összeget osztott szét egyoldalúan balliberális médiumok számára - jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.A Patrióták Európáért pártcsalád elnöke köszönetét fejezte ki a CÖF-CÖKA elnökének
Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke levelet írt a Patrióták Európáért Pártcsalád elnökének, amiben kifejtette, hogy reméli az Európai Unió is rájön, hogy a siker a nemzetállami szuverenitást tiszteletben tartó elköteleződésben rejlik, amit a patrióták megálmodtak. Santiago Abascal Conde köszönetét fejezte ki a CÖF-CÖKA elnökének a támogatásért.CÖF-CÖKA: Legdrágább kincsünk hazánk polgárainak békés élete
Gyújtsunk gyertyát! Az 1956-os népfelkelés, forradalom akkori ifjúságunkra és a szovjet birodalom vérfürdőjére emlékeztet. A magyarok ifjú patriótái hitet tettek olthatatlan szabadságvágyukról. Önmagukat feláldozva üzenték a jövőnek, hogy „A haza minden előtt” -írja közleményében a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, amely kitér arra is, hogy mindig vannak önjelöltek, akik jólétükből indulva hazánk felett szeretnének teljhatalmat gyakorolni.Csizmadia László gratulált az Osztrák Szabadságpárt elnökének
Az FPÖ győzelme újabb mérföldkő azon közös célunk elérése érdekében, hogy Európa végre visszatérjen erkölcsi alapjaihoz és történelmileg meghatározó fundamentumaihoz: a keresztény értékekhez, a hazaszeretethez, valamint a nemzeti szuverenitáshoz és népszuverenitáshoz – írta üdvözletében a CÖF-CÖKA elnöke Herbert Kickl-nek az osztrák jobboldal választási sikere kapcsán. Válaszában az FPÖ vezetője nagyra értékelte Dr. Csizmadia László támogatását.Szavazást indított a CÖF: Ön egyetért azzal, hogy Matteo Salvini megvédte országát a migránsáradattól?
A Liga vezetőjét, Olaszország volt belügyminiszterét hat évig tartó szabadságvesztésre ítélné a palermói ügyészség, amiért megvédte hazáját az illegális bevándorlástól - emlékeztet hírlevelében a Civil Összefogás Fórum.Csizmadia László: Sokkal többet kell tennünk azért, hogy 2026-ban sikeresek legyünk
A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében hétfőn évadindító Civil Akadémia várta a közönséget a Polgárok Házában, Budapesten, ahol Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének beszélgetőtársa Fricz Tamás politológus, a CÖF-CÖKA alapító kurátora és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője.Csizmadia László: miniszterelnöki gólpassz
A magyar miniszterelnök bekopogtatott az orosz-ukrán háború békére zárt ajtaján. Láss csodát az ajtó résnyire kinyílt. Ismerjük el éppen annyira csak, hogy Orbán Viktor a résbe helyezhette lábát. Most úgy tűnik, hogy az érintett felek az ajtót már nem akarják becsukni – írta a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke legújabb közleményében.Együttműködést célzó levelet küldött a Patrióták Európáért frakciónak Csizmadia László
Együttműködést célzó levelet küldött a Patrióták Európáért frakció vezetőinek, tagjainak a CÖF-CÖKA. Mint írták, céljuk, hogy tovább bővítsék az Európai uniós Civil Együttműködési Tanács (EuCET) hatékony működését.Ajánljuk még