cÖf-cÖka
Csizmadia László: Jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a felmondólevelét
Jobb lenne, ha Karácsony magától előkészítené a lelkiismerete szerint a felmondólevelét – javasolta a főpolgármesternek a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító-szóvivője. A Békemenet egyik alapító tagja erről a Pesti úti idősotthonban történt tömeges megfertőződések kapcsán beszélt portálunknak, kiemelve, hogy a főpolgármester véglegesen bebizonyította alkalmatlanságát Budapest vezetésére. Csizmadia László arról is beszélt, hogy a CÖF-CÖKA vidéki idősotthonok javára indított adománygyűjtő akciót, amelyről elmondta, nagy siker lett, hiszen civil szervezet soha nem gyűjtött még ennyi adományt, mint most. A koronavírus-járványról is kifejtette portálunknak a véleményét a CÖF alapítója: mint mondta, optimistának kell maradnunk, összefogással és fegyelemmel pedig ezen a válságon is túllendülhetünk.60 tonna gyümölcsöt vitt a CÖF-CÖKA idősotthonok lakóinak
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) 25 millió forintnyi adományt gyűjtött az állami idősotthonok lakóinak; 11 ezer ember összesen több, mint 60 tonna gyümölcsöt kap húsvéti csomagként – közölte Heizler Norbert országos koordinátor csütörtökön, Alsónémediben, újságírókkal.Jelentősen nő a civil szervezetek támogatása
Az idei 7,7 milliárd forintról jövőre 9,2 milliárd forintra nő a civil szervezetek közvetlen költségvetési támogatása – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.Nyomoz a rendőrség Niedermüller Péter keresztényeket gyalázó kijelentése miatt
Nyomozást rendeltek el Niedermüller Péter (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP) erzsébetvárosi polgármester egy januári, az ATV egyik műsorában tett kijelentése miatt – tudatta a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetősége csütörtökön, közleményben az MTI-vel.A DK nyílt levelére olyan választ írt a CÖF-CÖKA, amit egészen biztosan nem tesznek zsebre Gyurcsányék
Nyílt levelet írt a Demokratikus Koalíció a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖF-CÖKA), miután a szervezet a pápához fordult Niedermüller Péter keresztényeket gyalázó kijelentése miatt. Ebben egyebek mellett azt kifogásolják, hogy "a Pesti Srácok újságírója olyan jelvényeket osztogat, aminek felirata – Fehér, heteroszexuális keresztény vagyok" – , s ez szerintük a jelvény viselőjének nemi identitására és származására utal, ami viszont a "legsötétebb vészkorszakot idézi".Itt van az a nyílt levél, amit az EP képviselőinek írtak Niedermüller miatt
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány az Európai Parlament képviselőinek Niedermüller Péter vállalhatatlan kijelentése miatt. Mint ismert, a DK alelnöke rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Szavai miatt a kormánypártok a közéletből való távozásra szólították fel, valamint többen a lemondását követelték. Csütörtökön mintegy tízezer ember részvételével tüntettek is a politikus ellen, aki még mindig nem volt hajlandó bocsánatot kérni rasszista kijelentése miatt.A CÖF-CÖKA szerint rasszista megnyilvánulás Niedermüller Péter kijelentése
Niedermüller Péter legújabb fellépésével széles nyilvánosság elé tárta az ellenzék által elfogadott, a DK által szentesített politikai filozófiát – olvasható a CÖF-CÖKA által kiadott közleményben.CÖF-CÖKA: Karácsony Gergelyék milliók jobb minőségű egészségügyi ellátását torpedózták meg
Nyílt levelet írt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Karácsony Gergelynek és László Imrének. Ebben azt írják, hogy bár a szuperkórház felépítésének elutasítása miatt az ország polgárainak felháborodása fokozódik, a főpolgármester és a XI. kerület polgármestere fontosabbnak tartja a pártérdekű erőfitogtatást, mint a beteg emberek sorsát.CÖF-CÖKA: A szuperkórház mindenkié
Megküldte petícióját Újbuda polgármesterének a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, a CÖF-CÖKA vezetősége, amelyben arra hívják fel László Imre figyelmét: az állampolgárok felháborodását jelzi, hogy néhány nap alatt több, mint ötezren írták alá a Dél-budai Centrumkórház megépítéséért közzétett digitális támogatói ívüket. A kezdeményezést két neves orvosprofesszor, Csókay András és Papp Lajos is támogatja, amely az alapítvány szerint biztosíték arra, hogy igaz ügyet támogatnak.Ajánljuk még