Pesti Srácok

Szavazást indított a CÖF: Ön egyetért azzal, hogy Matteo Salvini megvédte országát a migránsáradattól?

null

A Liga vezetőjét, Olaszország volt belügyminiszterét hat évig tartó szabadságvesztésre ítélné a palermói ügyészség, amiért megvédte hazáját az illegális bevándorlástól - emlékeztet hírlevelében a Civil Összefogás Fórum.

A civil szervezet azt írja: a bírósági eljárás azért indult három évvel ezelőtt a Liga párt vezetője ellen, mert 2019-ben, akkor még belügyminiszterként megtiltotta az Open Arms spanyol civil hajónak, hogy kikössön Lampedusán, 147 bevándorlóval a fedélzetén. A palermói ügyészség hatéves szabadságvesztésre vonatkozó javaslata az ügyészség részéről jóval elmarad a vádpontok alapján maximálisan kiszabható 15 évtől, akivel szemben a vád emberrablás és hivatali hatalommal való visszaélés volt.

A Giuseppe Conte vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya 2019 augusztusában tizenkilenc napig várakoztatta az Open Arms hajóját. Végül a szicíliai Agrigento ügyészsége lépett közbe, és engedélyezte a partra szállást. 2020 nyarán a parlament megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az Open Armsszal kapcsolatos eljárásban, amelyet egyebek között túszejtés, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt indítottak a volt belügyminiszterrel szemben. Salvini nem volt jelen szombaton a bírósági tárgyalóteremben, amikor az ügyészség közzétette büntetési javaslatát. az instagram-oldalán azt írta: büszke arra, hogy intézkedésével olaszország határait védte, és szükség esetén újra ugyanúgy cselekedne. Ítélethirdetés októberben várható az ügyben.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az üggyel kapcsolatban az X-en adott hangot véleményének, mondván „Európa legbátrabb hazafiját” a migráció megállításáért büntetik, Salviniról pedig azt írta, hogy ő egy hős. A Liga hadat üzent az ügyészeknek és a baloldalnak. A Salvini elleni súlyos vádak arra késztették a párt tagjait, hogy országos mozgósítást indítsanak. Az elkövetkező hetekben aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy bizonyítsák, a Salvini-ügy Olaszország elleni per, amiért ellenállt az illegális bevándorlásnak és nem akart Európa menekülttábora lenni.

PestiSracok facebook image

Salvini eközben nagyszabású nemzetközi mozgósítást hirdetett meg a biztonság, a gondolatszabadság, a nemzeti szuverenitás védelmében október 6-ra, a lombardiai pontidába, ahol a liga hagyományos országos nagygyűlése az idén nagyszabású demonstrációvá alakul át „az olasz polgárok biztonsághoz való joga, a gondolat- és szólásszabadság, a népi és nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása érdekében”, ahogyan a jobboldali politikus fogalmazott. A Liga minden évben Pontida mezején ünnepli megalakulásának évfordulóját. A párt közleménye szerint külföldi resztvevőket is várnak Európából és a tengeren túlról.

Matteo Salvini közösségi oldalán jelezte, hogy október 6-ra meghívta európai szövetségeseit, akik között Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) és Orbán Viktort nevezte meg, akikkel júliusban megalakította a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciót.

A kérdésre, miszerint Ön egyetért azzal, hogy Matteo Salvini megvédte országát a migránsáradattól?,ITT lehet szavazni.

(civilek.info / Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.