Pesti Srácok

Az MSZP is részesült Bródy feketén szerzett milliárdjából?

Az MSZP is részesült Bródy feketén szerzett milliárdjából?

Több MSZP-s vezető, köztük Tóbiás József elnök és Steiner Pál is tudott Bródy Gábor képviselő-jelöltjük egymilliárdos cégügyéről. Az Egyenlítő blog egykori főszerkesztője szerint a többi között adócsalás miatt feljelentett jelölt az MSZP-pártkasszába is fizethetett.

A szocialista Steiner Pál és az MSZP elnöke, Tóbiás József is tudott a belvárosi képviselőjelölt, Bródy Gábor egymilliárdos cégügyéről – ezt állítja az Egyenlítő blog egykori főszerkesztője legújabb blogbejegyzésében. Németh Gábor korábban arról írt, hogy az MSZP, a DK és az Együtt–PM belvárosi képviselőjelöltjének cége 2004 óta különböző cégeket alapított, majd azokból a felszámolás előtt új társaságba mentette át a vagyont. Az ügyben a felszámoló tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnüldözési igazgatóságánál, egyebek közt adócsalás és csődbűncselekmény gyanújával. Németh Gábor szerint ez a húzás csak akkor érhette meg az MSZP-nek, ha a főváros, a kormányhivatal és magáncégek megkárosításából szerzett pénzből részesült a pártkassza.

„Bár dokumentumokkal igazoltan kikerült ez az ügy, ez az egymilliárdos visszaélésgyanú, ennek ellenére mégsem léptették vissza. Tehát számomra ez bőven igazolta azt, amit mondtak a benti informátoraim, hogy tudtak már erről bent. Itt, ugye, két olyan felettes szerv van, vagyis három, aki Bródy Gábort visszalépésre kérhette volna: a saját kerületében Steiner Pál, vagy Budapesten kérhette volna Molnár vagy Horváth urak, illetve Tóbiás Józsefnek lett volna erre még lehetősége. De egyikük sem tette ezt, úgy, hogy egyébként ismert volt ez a történet már akkor, ott” – fogalmazott a Hír TV-nek Németh Gábor.

PestiSracok facebook image

HírTV / MNO

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.