Pesti Srácok

Azonosították a francia turistát elrabló szélsőségeseket

null

Azonosították az Iszlám Állam nevű terrorszervezet algériai csoportjának azon tagjait, akik részt vettek a később lefejezett francia turista elrablásában - közölte Tajeb Luh algériai igazságügy-miniszter.

Az Algériai Kalifátus Katonái nevű szervezet néhány nappal korábban meggyilkolta az 55 éves Hervé Gourdel francia túravezetőt, akit az észak-afrikai országban raboltak el szeptember 21-én. Elengedéséért cserébe azt követelték Párizstól, hogy szüntesse be az IÁ iraki hadállásaira mért légicsapásokat. Ezt a francia vezetés elutasította.

Az algériai igazságügyi tárca vezetője kedden azt mondta, hogy elfogatóparancsot adtak ki a már azonosított elkövetők ellen, és hatósági vizsgálat során próbálják megtalálni azt a helyszínt, ahonnan a gyilkosságról készült videofelvételt feltöltötték a világhálóra. Luh hozzátette, hogy folytatják a Gourdel elrablásáért és a lefejezéséért felelős további dzsihadisták felkutatását.

PestiSracok facebook image

Ezzel párhuzamosan az Algériai Kalifátus Katonái kedden közzétettek egy további videofelvételt, amelyen mintegy harminc fegyveres erősíti meg az Abu Bakr al-Bagdadinak, az IÁ vezetőjének korábban tett hűségesküjét.

A szélsőséges csoport mintegy két hete csatlakozott az IÁ-hoz, korábban az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű terrorszervezethez tartozott.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.