Pesti Srácok

Bedrogoztak és prostitúcióra kényszerítettek egy kiskorú lányt Pest megyében

Bedrogoztak és prostitúcióra kényszerítettek egy kiskorú lányt Pest megyében

Őrizetbe vettek egy férfit, valamint fiatalkorú társát, mert több mint egy éven át kábítószer használatára, illetve prostitúcióra kényszerítettek, és bántalmaztak egy kiskorú lányt, akit az apja adott el - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: adataik szerint a kislányt az apja 2010 nyarán adta el egy ráckevei férfinek, de a lány nem érezte jól magát, ezért hazaszökött. Az apa néhány nappal később ismét eladta a gyermekét, ezúttal F. András 47 éves budapesti lakosnak, aki a lányt prostituáltként dolgoztatta, az így keresett pénzt pedig rendszeresen elvette tőle. A kiskorút többször kábítószerezte, és bántalmazta is - tette hozzá a szóvivő.

Néhány hónap elteltével a kislány egy szintén prostituáltakat futtató férfi segítségével megszökött F. Andrástól, de 2013 és 2014 nyara között továbbra is prostitúcióra kényszerítették Pest megyében, és többször meg is verték. A lánynak egyik ügyfele segítségével sikerült megszöknie.

PestiSracok facebook image

A nyomozók F. Andrást és fiatalkorú társát október 9-én elfogták, őrizetbe vették, ellenük gyermekprostitúció, kihasználás és kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a PMRFK vizsgálati osztálya. A rendőrség mindkét gyanúsított esetében indítványt tett az előzetes letartóztatás kezdeményezésére - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.