Pesti Srácok

Elakadtak a kegyelmi eljárások?

Elakadtak a kegyelmi eljárások?

Hétfőn az Igazságügyi Minisztérium megjelentette a kormány honlapján a legfrissebb kegyelmezési statisztikát. A táblázat szerint 2014 első kilenc hónapjában, szeptember 30-ig összesen 227 kegyelmi ügyet fejeztek be: 3-an kapták meg a kegyelmet, 224 embert elutasítottak. Az 1,32 százalékos kegyelmezési arány nem kirívóan alacsony a korábbi évekhez képest, de a döntések száma annál inkább.

A táblázatban 2002-ig visszamenőleg vannak meg az egyes évek adatai. Soha, egyik évben sem volt ennyire kevés a befejezett ügy, mint idén. 2002 és 2007 között jóval évi ezer fölött volt a lezárt kegyelmi ügyek száma, 2008 óta évi nyolc-kilencszáz körül alakult. Tavaly például 988 volt. Egyedül 2012 volt kirívó kivétel 556-os ügyszámmal, de még az is majdnem kétszer annyi, mint a 2014-es első kilenc hónapjának a mérlege.

Kegyelmi ügyekben a végső döntés a köztársasági elnöké, de a döntéseket az Igazságügyi Minisztériumban készítik elő. Legutóbb májusban jelent meg statisztika, az a 2014-es adatokat március 31-ig bezárólag tartalmazta. A különös az, hogy a 2014-es adatok teljesen megegyeznek a májusi és a most kiadott táblázatban. Március végéig is pontosan 227 ügyben volt döntés: 3 kegyelem és 224 elutasítás. Ez alapján úgy tűnik, mintha az elmúlt hat hónapban egyetlen kegyelmi ügyet sem zártak volna le, így egyetlen embernek sem adtak volna a kegyelmet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index.hu

Fotó: haon.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.