Pesti Srácok

Ezernél több nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a hidegháború idején

Ezernél több nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a hidegháború idején

Több mint ezer nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a második világháború végétől egészen a 90-es évekig - közölte hétfőn a The New York Times olyan levéltári adatokra hivatkozva, amelyek titkosítását a közelmúltban oldották fel.

A lap szerint azt korábban is lehetett tudni, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), a Szövetségi Nyomozó Iroda(FBI) és a katonai hírszerzés zsoldjában szolgáltak nácik és kelet-európai kollaboránsok, ám az amerikai kormány a legfrissebb adatok fényében sokkal többet alkalmazott közülük, mint amennyit korábban feltételezni lehetett, sőt, egyes esetekben a szakszolgálatok még egy fél évszázaddal a háború után is megpróbálták leplezni a velük való kapcsolataikat. További dokumentumok titkosításának feloldása után a The New York Times szerint a mostaninál is több együttműködőre derülhet fény az amerikai szerveknél.

Az 50-es években J. Edgar Hoover, az FBI és Allen Dulles, a CIA igazgatója, valamint más amerikai biztonsági szervek vezetői úgy gondolták, hogy a volt náciknak a szovjetekkel szembeni hírszerzési értéke nagyobb súllyal esik a latba az "erkölcsi tévedésüknél", vagy az általuk esetenként elkövetett háborús bűnöknél. Hoover, aki személyesen hagyta jóvá néhány náci informátor alkalmazását, "szovjet propagandának" minősítette a háborús atrocitásokkal kapcsolatos vádakat, Dulles pedig a dokumentumok tanúsága szerint úgy vélekedett, hogy a "mérsékelt" nácik "hasznosak lehetnek" Amerika számára.

PestiSracok facebook image

Otto von Bolschwing, aki a lap szerint a "végső megoldásért" - így a magyar zsidók százezreinek haláltáborokba való deportálásáért - felelős Adolf Eichmann mentora és egyik fő munkatársa volt, s akit a CIA európai kémkedésre szerződtetett, majd, mintegy jutalomként, 1954-ben New Yorkban telepített le, a CIA-hoz fordult segítségért, amikor izraeli ügynökök Argentínában foglyul ejtették Eichmannt.

Maga az amerikai hírszerzés is aggódott amiatt, hogy nyilvánosságra kerülhet a Bolschwing és az Eichmann közötti kapcsolat. 1961-ben az ügynökség arról biztosította az exnácit, hogy az sosem fog kiderülni. Bolschwing ezután két évtizeden át háborítatlanul élt, mígnem 1981-ben, néhány hónappal a halála előtt lemondott az amerikai állampolgárságáról.

1980-ban az FBI még az amerikai igazságügyi minisztérium nácivadászai előtt is elhallgatta, hogy mit tud 16 olyan náciról, akik közül 11 korábban, 5 pedig még akkor is aktív informátora volt.

1994-ben, amikor az amerikai igazságügyi minisztérium Bostonban eljárást indított a litván Aleksandras Lileikis ellen, akinek a CIA aktái szerint is köze volt 60 ezer zsidó legéppuskázásához, az ügynökség egy ügyvéd közvetítésével próbált meg nyomást gyakorolni az ügyészekre.

A lap szerint a hidegháború éveiben Maryland államban az amerikai hadsereg volt náci tiszteket képzett ki a Szovjetunió elleni invázióra. Connecticut államban egy volt náci fegyőr a CIA megbízásából azt tanulmányozta, hogy vajon hordoznak-e titkos üzenetet a kommunista blokk országai által kibocsátott postai bélyegek. Virginiában "Hitler egy vezető tanácsadója" titkos eligazításokat tartott szovjet ügyekben. Németország szovjet megszállási övezetében volt SS-tisztek fektettek le a hírszerzés által használt kábeleket és figyelték meg a vasúti forgalmat.

A feloldott titkosítású hírszerzési értékelésekből ugyanakkor az is kiderült, hogy a náci kémek nem ritkán alkalmatlannak, mi több, olykor megrögzött hazudozónak, csalónak, sikkasztónak, néhány esetben pedig szovjet kettős ügynöknek bizonyultak.

MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?