Pesti Srácok

Fodor Gábor az önmagát felszámoló bal-és a diktatórikus jobboldaról siránkozott

null

Fontos, hogy szerte az országban sok helyen van liberális alternatíva, van liberális jelölt, akire lehet szavazni a "diktatórikus jobboldallal" és a civakodó, "önmagát felszámoló" baloldallal szemben - mondta Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke vasárnap Gyöngyösön, mielőtt leadta szavazatát a Jeruzsálem úti óvodában. Fodor Gábor szerint pártja még az út elején jár, ezért nem is tudtak mindenütt jelölteket állítani. Arra törekednek azonban, hogy a jövőben mindenütt legyenek választható liberális jelöltek. A pártelnök arra kérte a választókat, hogy menjenek el szavazni, és ahol van liberális jelölt, rá adják a voksukat. Ahol nincs, ott a számukra leginkább meggyőző, demokratikus elkötelezettségű jelöltre szavazzanak - tette hozzá. Az MTI kérdésére Fodor Gábor azt mondta: nagy baj, hogy a három baloldali párt a kampányt azzal töltötte, hogy egymással veszekedjen. A jobboldal pedig nem mutatott fel igazi programot, csupán azt üzenték, hogy folytatják, amit elkezdtek. Éppen azért alakították meg a liberális pártot, hogy legyen olyan szervezet, amelyre szavazhatnak azok, akik "egyszerre akarnak nemet mondani Orbán Viktor rezsimjére és az önfelszámoló baloldali politikára" - emelte ki Fodor Gábor.

Szöveg, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.