Pesti Srácok

Gólyatábori erőszak: az elnök az ELTE hök-tisztviselőket lemondásra szólította fel

Gólyatábori erőszak: az elnök az ELTE hök-tisztviselőket lemondásra szólította fel

Azonnali hatállyal lemondásra szólít fel a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke minden olyan ELTE kari hallgatói tisztségviselőt, aki a gólyatáborokban történt erőszakos bűncselekmények idején hivatalban volt, a szervezéshez bármilyen köze lehetett.

Körösparti Péter (képünkön), HÖOK elnök az MTI birtokába került Zaránd Péter, egyetemi hallgatói vezetőhöz intézett pénteki levelében azt írta: amennyiben ezt nem teszik meg önként, minden, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke részére biztosított jogkört használjon fel az érintettek hivatalukból történő azonnali eltávolítására.

A HÖOK elnöke emellett megfogalmazza azt az elvárását is, hogy egyetemi hök elnökként kezdeményezze a rektori vezetésnél egy egyetemi oktatókból és hallgatókból álló független vizsgálóbizottság felállítását, amely az ELTE elmúlt két évben tartott összes gólyatáborának dokumentációját átvizsgálja, valamint lehetőséget biztosít a résztvevők anonim panaszainak fogadására, és szükség esetén felelősségre vonási javaslatokat tesz az egyetem vezetése részére.

PestiSracok facebook image

Körösparti Péter határozott álláspontja - olvasható a levélben -, hogy amennyiben az ügyben nem járnak el a lehető leggyorsabban és legszigorúbban, akkor az, az egész magyar felsőoktatás hallgatói mozgalmának komolyságát és szavahihetőségét, hitelességét ássa alá. Mindezek hiányában, a munkájukat becsületesen végző hallgatói önkormányzati képviselők érdekében, nem tehet mást - folytatta -, mint nyilvánosan is elhatárolódik az ELTE teljes hallgatói önkormányzatától.

Úgy látja, amennyiben ezt a helyzetet nem tudja az egyetemi hök-elnök a súlyának megfelelően kezelni, akkor az ELTE teljes hallgatói önkormányzatában tisztújító választást kell tartani. Azonnali vizsgálatot rendelt el és várhatóan büntetőfeljelentést fog tenni az ELTE állam és jogtudományi karának vezetése az intézmény 2013-as gólyatáborában történtek miatt - közölte Király Miklós dékán szerdán az MTI-vel az Index cikkére reagálva.

Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten már fegyelmi eljárásokat indított az intézmény fonyódligeti és jogász gólyatáboraiban idén történtek miatt; több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások még zajlanak.

Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója a rektori intézkedésekről akkor azt mondta: a jövőben csak úgy rendezhető gólyatábor, ha annak programját a legrészletesebb leírás mellett engedélyezi a rektori vezetés. A közreműködő felsőéveseknek a legszigorúbb szakmai és morális elvárásoknak kell megfelelniük, részvételüket személy szerint az adott kar vezetőinek kell jóváhagyniuk.

mti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.