Pesti Srácok

Hetek: CIA akciótól tartanak a Fideszben

null

Csehországban egy korrupciós ügy miatt gyanús körülmények között bukott meg tavaly a kormány. Az ügy mögött titkosszolgálati akciót is sejtettek prágai lapok, a cseh szocdemek szerint egyenesen a CIA buktatta meg Necas kormányát A Hetek értesülése szerint vannak olyanok hangok a Fideszben, miszerint a kitiltási botrány mögött hasonló szándékok húzódhatnak meg.

Úgy sikerült listabotrányba keveredni az Egyesült Államokkal, hogy az amerikaiaknak igazából nincs egy összefüggő „magyarellenes” listája. A helyzet drámaiságát azonban jól tükrözi, hogy az elmúlt években „meghidegült” magyar-amerikai viszony miatt szinte mindenki biztosra veszi, hogy Washingtonban nagyobb fokozatra kapcsolták az Orbán-rendszer elleni politikát – írja a Hetek a kitiltási ügyről készült cikkében. A diplomaták általában arról ismertek, hogy nem fogalmaznak élesen, közhelyeket pufogtatnak, és kerülik a konfrontációt, ami miatt sokak szemében a külügyi vonalon dolgozók a semmit mondás művészei. André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője azonban az előbbi szinten túllépve, a diplomáciában szokatlan konkrétsággal állítja, hogy saját maguk által gyűjtött információval rendelkeznek a magyar kormányzati tisztségviselők, minisztériumi tisztségviselők és kormányzati emberek korrupciós jellegű ügyeiről. Goodfriend láthatóan erős felhatalmazással bír a főnökei részéről, hogy – pestiesen szólva – „beleálljon” a témába, és ha szükséges, nyugodtan mondhat olyanokat, amelyek a magyar kormánynak kellemetlenek.

Ennek az a jelentősége, hogy a George W. Bush elnök által 2004-ben aláírt, 7750-es számú „kleptokrácia-ellenes” proklamációra hivatkozva több magyar állampolgárt tiltottak ki az Egyesült Államokból. Pontosabban nem kitiltották őket, hanem közölték velük, hogy már nem érvényes a beutazási engedélyük az USA-ba. Ezt a fegyvert, a 7750-es proklamációt azonban nagyon ritkán használja az amerikai politikai elit, ezért okozott megdöbbenést, hogy Magyarország, illetve magyar személyek esetében miért nyúlt ehhez az eszközhöz Washington. Az ügy súlyát tovább növeli, hogy a klauzula alkalmazásáról nem egy „sima” külügyi alkalmazott dönt: az amerikai külügyminiszter környezetében mondják ki a végső szót. A „kitiltottak” neve nem ismert, a magyar sajtó találgatásai szerint adóhatósági vezetők és a Fidesz-kormány munkájában meghatározó befolyással rendelkező tanácsadók is szerepelhetnek a listán. A Hetek értesülései szerint egyébként nem létezik egy konkrét lista, a „kitiltások” egyes személyek ügyeire szólnak, és így az sem biztos, hogy a tíznél kevesebb érintett egy összefüggő ügy miatt lett persona non grata Amerikában.

PestiSracok facebook image

Az előbbiek miatt csak találgatások vannak arra, hogy az amerikai külügy miért járt el ilyen drákói szigorral. A Hetek munkatársa elmúlt napokban több közéleti szereplővel és politikai tanácsadóval beszélgetett arról, hogy mi történhetett, amiből több lehetséges, olykor egymást is kioltó forgatókönyvet tudott összerakni. A magyar politikai elitben elterjedt vélemény, hogy Washingtonban megelégelték a magyar kormány politikáját, s talán az Orbán-kormány átlépett egy olyan vörös vonalon, amit már nem hagyhatnak szó nélkül. Erre a teóriára a legtöbbet idézet nyilatkozat Victoria Nulanddé, az amerikai külügy Európáért felelős államtitkáráé, aki minap az Európai Politikai Elemző Központ konferenciáján azt mondta: „Még olyan országokban is, amelyek élvezik a NATO- és az EU-tagság előnyeit, találunk olyan vezetőket a térségben, akik úgy tűnik, elfelejtették azokat az értékeket, amelyen ezek az intézmények alapulnak.” Majd hozzátette: „Azt kérdezzük ezektől a vezetőktől: hogyan tudnak éjjel úgy aludni a NATO-szerződés 5. cikkének takarója alatt, hogy közben az illiberális demokráciát erőltetik, felszítják a nacionalizmust, korlátozzák a sajtószabadságot, és démonizálják a civil társadalmat?” Az amerikai államtitkár ezekről a vezetőkről azt is megjegyezte, hogy védelmezik korrupt tisztségviselőiket az igazságszolgáltatástól, megkerülik a parlamentjüket, ha az számukra úgy kényelmes, és piszkos energiaüzleteket kötnek.

Az USA beléphetett a magyar belpolitikába?

Talán az illiberális jelző miatt nem túlzás azt gondolni, hogy az amerikai politikus Orbán Viktorra (is) utalt. A fideszes politikusok egyébként már régóta úgy gondolkodnak, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években a politikai ellenfeleiket támogatta, így leginkább Bajnai Gordont, illetve – korábban – az LMP-t. Befolyásos kormánypárti politikusokkal beszélgetve egyébként úgy tűnt, hogy nyáron a miniszterelnök illiberális államról szóló előadására érkező nyugati sajtókritikák mögött is nyomásgyakorlást véltek felfedezni. Ezen cikkek egy része azonban szerintük annyira túlzó volt, hogy éppen az Amerika-ellenességet és az Egyesült Államokkal szembeni csalódottságot fokozta a jobboldali elitben. Nem mellesleg, előfordult, hogy egy-egy háttérbeszélgetésen a Fidesz egyik meghatározó politikusa burkoltan annak a vélelmének adott hangot, hogy az amerikai nagykövetség Szabadság téri épületének tetején olyan technikai eszközök lehetnek, amelyekkel a közelben található kormányzati épületekben zajló munkát „hallgathatják” le.

A botrány kapcsán két értelmezéssel is találkozott a lap munkatársa. Az egyik szerint az amerikaiak így kívántak üzenni a magyar elitnek, hogy az oroszok felé való egyre nagyobb nyitást nem tartják részükről elfogadhatónak. Mint ismeretes, a magyar kormány 3000 milliárdos kikiáltási áron kívánja orosz segítséggel bővíteni a paksi atomerőművet, illetve piaci pletykák szerint nagyon intenzív és egyre szorosabb a Fidesz-közelinek tartott üzletemberek tevékenysége az orosz energiapiacon. A másik olvasat szerint az Egyesült Államok látva, hogy Magyarországon nincs ellenzék, belépett a magyar belpolitikába, és egy csali korrupciós üggyel közéleti szereplőket húzhatott csőbe. Ilyenre és ehhez hasonlóra például tavaly Csehországban, az amúgy addig népszerű Petr Necas kormánya idején kerülhetett sor. A cseh sajtóban mindössze találgatások születtek arról, hogy a temelini atomerőmű 2. és 3. blokkjának mintegy 3000 milliárd forintos megépítése mekkora, a politikára is ható „lobbierőt” mozgatott meg. A két leginkább esélyes pályázó ugyanis az orosz–cseh MIR-1200 konzorcium és az amerikai-japán Westinghouse cégcsoport voltak. A cseh szocdemek szerint egyenesen a CIA buktatta meg Necas kormányát, míg jobboldaliak az orosz medve kezét sejtették a háttérben.

Forrás: atv.hu/Hetek

Fotó: privátkopo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.