Pesti Srácok

Index: luxuspanorámás Szijjártó nyaralója

Index: luxuspanorámás Szijjártó nyaralója

Öt év alatt körülbelül 200 millió forintot költött ingatlanokra Szijjártó Péter külügyminiszter. Balatoni üdülőjéből pompás panoráma látszik. Balaton, Szigliget és a Badacsony is látható Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralójából – írja az Index.

A balaton­edericsi ingatlant 2009-ben, tehát a 167 milliós dunakeszi családi ház megszerzése előtt öt évvel vásárolta. Egyhektárnyi a telek, melyen két ház van. Szijjártó 2009-ben 4/5 részben tulajdonosa lett a 91 négyzetméteres edericsi nyaralónak, majd később mellette földet és szőlőt vett. Ezeknek már csak felerészben tulajdonosa. Mai értékét nehéz megbecsülni. Az egyik hirdetési portál hasonló fekvésű és nagyságú, gyönyörű panorámájú üdülőket 25–45 millió között kínál. Szijjártó 2009-es vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása abban az évben 20 millió forinttal csökkent. Lehetséges, ez volt a vételár vagy annak egy része. (Szijjártó nem árulta el az összeget.) A kifizetett pénzt azonban két év alatt újfent megspórolta. 2010-ben már 6 milliót tudott félretenni, 2011-ben pedig 14 milliót. Mindezt úgy, hogy közben további földeket vásárolt Balatonedericsen.

Forrás: Index.hu/Borsonline.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.