Pesti Srácok

KEHI: rendszeresen sikkasztottak a hökösök

KEHI: rendszeresen sikkasztottak a hökösök

Feketekasszát működtetnek és zsebre dolgoznak a diákvezetők – ez derül ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéséből. A Kehi azután kezdte vizsgálni a hallgatói önkormányzatok működését, hogy az egyik egyetemen a rendezvények után csak részben számoltak el a belépőjegyek árával a hökösök: előfordult, hogy harminc- helyett hárommillió forintot utaltak át az egyetemnek. A Célpont ráadásul azt is kiderítette, hogy a diákvezetőknek több fizetés jár, mint a tanársegédeknek.

Nemcsak a gólyatáborokban elkövetett erőszak miatt indult vizsgálat az egyetemeken. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az elmúlt években huszonhét állami felsőoktatási intézmény gazdálkodását ellenőrizte. A jelentés szerint több egyetemen a helyi hallgatói önkormányzatok zsebre dolgoznak. A Nyíregyházi Főiskolán például jutalom, célprémium és kulturális ösztöndíj címén a támogatás 86 százalékát ítélték maguknak a hökös vezetők. A Corvinuson pedig három évig úgy szerveztek rendezvényeket, hogy nem utaltak pénzt az egyetemnek a jegybevételek után. De amikor utaltak, akkor is csak a bevétel tizedét, a többit elrakták. „Pont kint voltunk az egyik egyetemnél helyszíni ellenőrzésen, amikor a hallgatói önkormányzat a soron következő rendezvényére az aulában értékesítette a jegyeket. Ott az ellenőr kollégáim szeme láttára a hallgatói önkormányzat több mint húsz jegyet értékesített úgy, hogy egyetlenegynek a bevételét sem ütötte be a pénztárgépbe” – mondta Bőcz Sándor, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke.

A bulik mellett saját kényelmükre is ügyeltek a diákvezetők. Évente új számítógépet vettek maguknak – az egyetem pénzén. A Corvinus egykori gazdasági főigazgatója szerint ráadásul még saját bankkártyát is kaptak az egyetemi vagyonhoz. „Sok esetben találkoztam abc-ben való beszerzéssel: két zsemle, három kifli, egy liter tej beszerzése a kincstári kártya terhére. A legextrémebb az volt, amikor egy kondom beszerzésről hoztak számlát” – mondta Rózsás Péter.

PestiSracok facebook image

Körösparti Péter (képünkön), a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke örök egyetemista. 15 éve jár egyetemre, ötödik diplomáját szerzi. A zsebre tett pénz mellett hivatalosan is jár neki fizetés, HÖOK-ös elnökként kétszer annyi, mint egy tanársegédnek.

HírTV / Célpont / fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.