Pesti Srácok

Kipakolt a FAZ újságírója: a német média a titkosszolgálatok kezében van

null

Több mint másfél évtized sikeres újságírói pályafutás után a Frankfurter Allgemeine Zeitung hajdani munkatársa lerántotta a leplet arról, miként használják kormányok és titkosszolgálatok a propaganda eszközeként a német médiát. A Gekaufte Journalisten (Megvásárolt újságírók) szerzője, Udo Ulfkotte a Magyar Nemzetnek arról beszélt, szégyelli, hogy korábban maga is részt vett a hazugságok gyártásában. Állítása szerint az ukrán konfliktus miatt döntött úgy, túl veszélyessé vált a helyzet ahhoz, hogy ne derüljön ki az igazság a tudósítások mögötti lobbiérdekekről.

Udo Ulfkotte a lapnak elmondta, a könyvét már évekkel ezelőtt megírta, de most látta elérkezettnek az időt, hogy kiadja, mert súlyosan aggasztja az ukrán helyzet és az arról szóló, Amerika-párti tudósítások. Szerinte sok újságíró vakon követi és közli azt, amit a NATO sajtóosztálya kiad, ami igencsak egyoldalú. Az újságíró hozzátette, hazájában ugyan médiabojkott van vele szemben, de számos amerikai újság, olasz, francia, spanyol, orosz és iráni cikk számolt be róla. Világszerte hívják televíziós műsorokba. „A saját hazámban nem tudják, hogyan viszonyuljanak a könyvemhez, mert megneveztem rengeteg olyan újságírót, aki együttműködik a CIA-val, vagy közeli viszonyt ápol a titkosszolgálatokkal. Az említett személyek alighanem döbbenten látják viszont a nevüket egy bestsellerben” – mondta.

Udo Ulfkotte hangsúlyozta azt is, hogy a titkosszolgálatok emberei jártak a Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében, ahol 17 éven át dolgozott: „Többször is jelent meg a nevem alatt olyan cikk, amely nem az én szellemi termékem volt. Eljött hozzám a német titkosszolgálat embere, hogy írjak Moammer Kadhafiról, pontosabban arról, miként próbált meg titokban mérgező gázokat termelő üzemet építeni Líbiában. Erről nekem nem volt semmilyen információm, de ők adták a dokumentumokat, nekem tulajdonképpen csak a nevemet kellett hozzátennem. Ön szerint ezt lehet újságírásnak nevezni? Szerintem nem. Ez az olvasók becsapása, azoké, akik azt hiszik, információt kapnak, de valójában a pénzükért csak propagandát vesznek”.

PestiSracok facebook image

Szerinte más azért nem írt eddig erről, mert „minden újságírót azonnal elbocsátanának, aki erről beszél”. „Nagyon szégyellem azt, amit a nagyra becsült Frankfurter Allgemeine szerkesztőségében munkaként végeztem. Szégyellem magam érte. Akiknek dolgoztam, mindvégig tudták, mit csinálok. Az igazságnak pedig napvilágra kell kerülnie. És ennek lényegében semmi köze a Frankfurter Allgemeinéhez, mert az egész rendszerről van szó, ami velejéig korrupt”.

Az újságíró a magyar kormány külföldi megítéléséről is beszélt. Szerinte a magyar kormánynak külföldön azért nincsen jó médiavisszhangja, mert az úgynevezett alfaújságírók – akik közeli kapcsolatot ápolnak a Nyugat politikai elitjével – csak azt írják le, amit tollba mondanak nekik. A háttérben politikai érdekek húzódnak, amelyeknek az a céljuk, hogy destabilizálják Magyarországot, „mert a magyarok továbbra sem hajlandók vakon kiszolgálni az Európai Unió és az Egyesült Államok érdekeit. Sajnos ez az eredménye annak, ha egy állam nem hajlandó az Európai Unió vagy Amerika gyarmatává válni”.

Az interjú itt elolvasható.

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.