Pesti Srácok

Magánszemélyek esetén maximum hétszáz forint lesz az internetadó

null

Jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót. Ezt eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az adó összege havonta maximum 700 forint lehet.

A távközlési szolgáltatóknak jelenleg magánszemélyek után 2 forintot, üzleti előfizetők esetében 3 forintot kell fizetniük hívásonként és megkezdett percenként. A küldött üzenetek - szöveges és multimédiás - adója magánszemélyeknél 2 forint, nem magánszemély előfizetőknél pedig 3 forint.

A hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni adó összege havonta magánszemélyek esetében legfeljebb 700 forint lehet, míg cégek esetében 5000 forint.

PestiSracok facebook image

Csökkenthető az adóalany által fizetendő havi adó az adómegállapítás hónapját megelőzően utoljára benyújtott társasági adóbevallásban bevallott és megfizetett társasági adó egytizenketted részével. A szolgáltatóknak az adót havonta a hívást, üzenetküldést, adatforgalom lebonyolítását követő második hónap huszadik napjáig kell megfizetniük. Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára azt mondta, a kormány 20 milliárd forint pluszbevételre számít a távközlési adó kiterjesztéséből.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.