Pesti Srácok

A Market Építő lesz az új Közgép?

A Market Építő lesz az új Közgép?

Felépítette, majd két nap alatt a helyére tolta és lecserélte a Szolnok–Szajol-vasútvonal Tisza-hídját a Közgép Zrt. Ez óriási szakmai bravúr. Ennek ellenére az építési piac szereplői tudni vélik, hogy a kormány kedvenc mélyépítő vállalkozása kiesett a pikszisből. Utódjaként a közelmúltban feltűnő gyorsasággal tulajdonost váltó Market Építő Zrt.-t emlegetik - írja a Népszabadság. A Market Építő helyzetbe hozásának viszont egyik legfőbb akadálya, hogy a fejlesztéseknél a Közgép szakmai tapasztalata miatt továbbra is megkerülhetetlen – írja a lap, amely szerint az M0-s hárosi Duna-hídjának közbeszerzését is azért halaszthatták el, hogy ne a Közgép kapja meg a munkát.

Fideszes körökben arról suttognak, hogy a kormány a jövőben a Marketnek oszthatná mindazt, amit eddig a Közgép vitt. Az Orbán Viktor és Simicska Lajos közti háború csatazajában szinte fel sem tűnt, hogy a Market Építő Zrt. többségi üzletrésze új tulajdonoshoz került. Pedig az üzlet okot adhat a Közgép Zrt. jövőjét megkérdőjelező latolgatásoknak. A magasépítési piacon tavaly 38,6 milliárd forint nettó árbevétel mellett 613,7 millió forint mérleg szerinti eredményt produkáló cég 51 százalékát néhány hete ugyanis a miniszterelnök barátjaként számon tartott Garancsi István új vállalkozása, a Garhartt Invest 2014 Zrt. szerezte meg a Wallis-csoporthoz, így a korábbi vezérigazgatóhoz, egykori miniszterelnökhöz, Bajnai Gordonhoz, illetve Veres Tibor nagyvállalkozóhoz köthető Wing Zrt.-től. Bár ennek még nincs bizonyítéka, de vannak olyan hírek is, hogy valójában Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója áll a tranzakció mögött.

A Közgép lecserélése látszólag egyszerű, hiszen a Market felépítette például a Fradi-stadiont, Felsőzsolcán az árvízkárosultak lakóházait. Akár vasútvonalak, autópályák, hidak kivitelezésébe is belefoghatna. De anélkül, hogy a Market érdemeit vitatnák, szakmai körökben elismerik: nem egyszerű a Közgép helyettesítése. Simicska Lajos kezében ugyanis a cég egy évtized alatt piaca nehezen megkerülhető szereplőjévé fejlődött. Vannak olyan eljárások, amelyeket Magyarországon jelenleg senki nem tud a társaság helyett megcsinálni. Az infrastrukturális nagyberuházásoknál megkövetelt referenciák, minőségtanúsítások megszerzésére pedig öt-tíz év is rámehetett. A vállalkozás egyszerre akár száz beruházáson is dolgozhat párhuzamosan. A Közgép múlt heti mutatványa a Szolnok–Szajol-vasútvonalon a cégnek szinte rutinmunka, noha úgy cserélte ki a Tiszán a vasúti hidat, hogy a vonatok csak egy hétig nem közlekedhettek.

PestiSracok facebook image

Kevesen tudnák ezt megismételni, ráadásul a Marketnek vagy bármely más „trónkövetelőnek” nem elég ehhez a teljesítményhez felzárkóznia. Az igazi „vizsgamunka” az M0-s autóút déli szektorában teljes szerkezetcserére váró hárosi Duna-híd lehetne. Az a feladat, amelynek közbeszerzési eljárását a fejlesztési tárca állítólag pénzhiány miatt vonta vissza, miközben a pletykák inkább arról szólnak, hogy a valódi ok: a projekt megvalósítására csak a Közgép lett volna képes, a három darab, száz méter hosszú, négy forgalmi sáv szélességű hídelem helyére tolására Magyarországon egyelőre kizárólag Simicska Lajos cége képes. Így ha a kormány a munkát másnak akarja adni, évekkel elhalaszthatja az M0-s déli pályájának befejezését - érvel a Népszabadság.

Forrás: Népszabadság

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.