Pesti Srácok

Megszólalt a gyermeke szeme láttára megbilincselt és előállított apuka

Megszólalt a gyermeke szeme láttára megbilincselt és előállított apuka

A rendőrség védi munkatársát, Biacsi Sándort, aki Tatabányán gyerekek és szülők szeme láttára bilincselt meg egy apukát, miközben ezt az egészet a férfi, Attila 8 éves fia is végig nézte. Október 2-án egy helyi iskola előtt egy behajtani tilos táblánál robbant ki vita a férfi és a rendőr között, aminek a vége az lett, hogy négy rendőrautóval megérkezett az erősítés és a férfit előállították, miközben az iskolába igyekvő gyerekek és szüleik biztosították a hátteret.

Most a férfi, K. Attila a Music Fm nevű rádiós csatornán a saját szavaival mesélte el az esetet. "Minden reggel oda hajtunk be az iskola elé kitenni a gyereket, sokadik alkalommal szólt érte a rendőr", ő pedig sokadik alkalommal mondta a rendőrnek, most "egyéb megjegyzések kíséretében", hogy az óvoda és az iskola előtt ne dohányozzon egyenruhában. "Irritált, hogy dohányzott egyenruhában" - mondta.

Ezeket aközben mondta, hogy visszatolatott az érintett útszakaszról és leparkolt, majd kiszállt a gyerekkel és elindult az iskola felé. Mint mondta, akkor már látta, hogy a rendőr megy felé és "intézkedés lesz".

PestiSracok facebook image

A magát mindig nyugodtnak leíró apuka szerint a gyerek mellette állt, a rendőr az iratait kérte, ő pedig gyalogosként a személyijét adta neki oda, de a rendőrnek ez nem volt elég. "Elpattantam én is, és ő is felfokozott állapotban volt" - érzékeltette a férfi a helyzetet, aminek eredményeképpen "elkövette azt a hibát", hogy kivette a rendőr kezéből az iratot, de mint mondta, 20 másodperccel később már mind a három iratot átadta, csakhogy ekkorra már a bilincs a kezén volt. Mindezt úgy, hogy a 8 éves kisfiú ott állt az apja mellett.

A rendőr ezután be akarta tenni egy Astrába, de nem sikerült neki. A férfi szerint azért, mert 44 és feles a lába, nem fért be. Közben az osztályfőnök is megérkezett, felkísérte a gyereket, de közben a szülők is körbevették a két férfit. A férfi szerint az utolsó kép, amit a fia láthatott, az az volt, hogy egy rendőr próbálja betenni őt az autóba. A gyereket teljesen ledöbbentette - mondta a férfi. Eközben a felesége is rettegve várta az óvodánál.

Végül a kiérkező négy rendőrautó egyikébe berakták és bevitték a kapitányságra. A férfi nem tett panaszt, amit azzal indokolt, hogy ő is hibás volt, csakúgy mint a rendőr, a szabálysértést elismerte, és hozzátette, hogy a kapitányságon csupa rendes, intelligens rendőrrel találkozott. A fiát megviselte a történet. A helyzet az, hogy a történet a rendőrt is megviselte. "Nagyon megviselt az eset – sóhajt fel az iskolarendőr" - olvasható a Police.hu-n megjelentetett cikkben, amelyben még azt is tagadják, hogy egyáltalán valaki látta volna, hogy mi történt az iskolánál.

A cikkből nagyjából ugyanaz derül ki mint a férfi által elmondottakból, dohányzásról nem esik szó, csak arról, mit mondott a férfi: "Büdös, g… rendőr", és hogy becsmérlő szavakat használt.

És ebből a cikkből derül ki az is, hogy a rendőrök jogosnak tartják, ha egy rendőr erőszakkal old meg egy problémát ott, ahol a konfliktusok generálása és a helyzet kiélezése helyett az intelligencia is segítene. "A főtörzszászlósnak intézkedési kötelezettsége volt, helyesen cselekedett – mondja Forrai Zsolt alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője. – Egyedül végrehajtott előállításnál pedig kötelező a bilincs használata. K. A. ellen igazolás megtagadása és rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult."

Forrás: Index.hu

Fotó:

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.