Pesti Srácok

Milliárdokra büntette a versenyhivatal a lapkiadókat

null

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 2,2 milliárd forintos bírságot szabott ki, miután megállapította, hogy kartelleztek a megyei napilapok piacán a kiadók. A GVH közleménye szerint az érintett vállalkozások – az Axel Springer (új nevén Mediaworks Kft.), a Russmedia (korábbi nevén Inform Média), a Lapcom és a Pannon Lapok versenykorlátozó megállapodást kötöttek, melynek értelmében tartózkodtak az egymás földrajzi területeire való belépésétől.

A versenyhivatal közlése szerint a fenti vállalkozások közt 2000-ben létrejött, vasárnapi lapokkal kapcsolatos szerződések kölcsönös versenytilalmat, illetve az árak egyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaztak. A hivatal szerint az is feltételezhető, hogy a hirdetési árakra vonatkozóan is egyeztettek. A piacfelosztással meggátolták, hogy egymás megyéinek területén második napilapokkal és egyéb kiadványokkal megjelenjenek a kiadók.

A legnagyobb, 755 millió forintos büntetést a Pannon Lapok kapta, melynek tulajdonosa – az Ost Holding GmbH-n keresztül – a Funke Mediagruppe, a magyarországi nyomtatott sajtó jelentős szereplője. Az Ost-Holding egyúttal a HVG jelenlegi többségi tulajdonosa, ugyanakkor nemrég megegyeztek abban, hogy a HVG Zrt. 75 százalékos részvénycsomagját eladják a lap munkatársait tömörítő társaságnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Hír24.hu

Fotó: boon.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.