Pesti Srácok

Németh Szilárd nyilvánossá tenné a nemzetbiztonsági bizottsági ülés jegyzőkönyvét

Németh Szilárd nyilvánossá tenné a nemzetbiztonsági bizottsági ülés jegyzőkönyvét

Nyilvánossá tenné az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, a vasárnap esti internetadó elleni tüntetés ügyében tartott zárt ülésének jegyzőkönyvét a testület fideszes alelnöke. Németh Szilárd erről szerdán az M1 Ma reggel című műsorában beszélt.

A kormánypárti politikus azt mondta: úgy látja mindenkinek más célja van ebben a kérdésben. Hozzátette: az övéké az, hogy kiderüljön az igazság.

A nemzetbiztonsági bizottság alelnöke azt mondta: ha a nyomozás, illetve az igazságszolgáltatás érdekeit nem sérti, akkor kezdeményezi, hogy hozzák nyilvánosságra az ülés jegyzőkönyvének teljes anyagát, vagy legalább azokat a részeket, amelyek mindenki számára egyértelművé teszik a történteket.

PestiSracok facebook image

Németh Szilárd kitért arra, hogy a sajtóban több név megjelent már, és egyértelművé vált, hogy „ezek a fiúk nem ma kezdték a pályát, igazi politikai aktivisták”. Hozzátette: még azt is tudni, hogy az MSZP, az Együtt-PM, korábban az LMP alkalmazta őket, hogy szervezzék meg a tüntetéseket, illetve az „agresszív balhékat”.

A tüntetésen megjelent Demszky Gábor, egykori főpolgármester is, aki pár méterre volt azoktól, akik dobálták az eszközöket - jegyezte meg Németh Szilárd.

A fideszes képviselő kiemelte, az akció megszervezésével "megbízott" politikai aktivistáknak óriási a felelőssége abban, hogy nem voltak ott végig azokkal, akiket kivittek azt utcára.

Ennél az úgynevezett futballhuligánok, az ultrák sokkal különbek voltak ugyancsak vasárnapi megmozdulásukon, mert mindent betartottak, amit a rendőrség kért - tette hozzá.

Németh Szilárd megemlítette továbbá, hogy Németh Gábor, az Egyenlítő blog volt tulajdonosa több helyen azt nyilatkozta, hogy az ő adatbázisán szervezték meg a rendezvényt. A fideszes politikus szerint ez is visszás és gyanús, és úgy véli, talán még visszaélésre is alapot adhat.

Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment. A székház több ablakát bedobták, több helyen a redőnyöket is megrongálták, kidöntötték a kerítés egy darabját, és többen felmásztak a székház földszinti erkélyére. A történtek miatt a rendőrség hat embert vett őrizetbe garázdaság miatt. Egyiküket kedden elengedték, a többi tüntető ügyében szerdán gyorsított eljárásban dönt a bíróság.

A vasárnap esti tüntetésről kedd reggel kapott tájékoztatást az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága Tasnádi Lászlótól, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárától és Papp Károly országos rendőrfőkapitánytól. A testület tagjai eltérően értékelték a zárt ülésen elhangzottakat. Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az ülés után újságíróknak azt emelte ki, hogy a szervezők békés demonstrációra készültek, az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban nem terheli őket felelősség. Arra a kérdésre, hogy pártpolitikához köthetők-e az őrizetbe vett emberek, az MSZP-s elnök azt mondta: erre nincs adat.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke ugyanakkor azt hangsúlyozta: "a hat letartóztatott egyértelműen köthető előző tüntetések szervezéséhez, lebonyolításához", és az is egyértelmű, hogy a ők a "liberális baloldalhoz köthető személyek". A képviselő szerint a megmozdulás szervezői "elengedték a tüntetők kezét", elmenekültek a felelősség elől.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?