Pesti Srácok

Nincs olyan főpolgármester-jelölt, akit támogatni tudna az MSZP elnöke

Nincs olyan főpolgármester-jelölt, akit támogatni tudna az MSZP elnöke

Nincs olyan jelölt, aki képviselni tudná azokat az értékeket, amelyeket mi fontosnak tartunk: az esélyt, a szolidaritást, a biztonságot - nyilatkozta Tóbiás József, az MSZP elnöke az Index.hu-nak adott interjúban arra a kérdésre, hogy fővárosi szocialista barátaiknak mit javasolna, kire voksoljanak a vasárnapi önkormányzati választásokon.

Mint ismert, a közös főpolgármester-jelöltet az Együtt-PM hozta, ő volt Falus Ferenc, aki tökéletlen jelöltnek bizonyult és egy héttel ezelőtt visszalépett a választásoktól, lényegében Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom jelöltjének a javára, amely eredetileg nem része az ellenzéki összefogásnak.

Tóbiás azt ígéri viszont, hogy de október 13-tól egy, a jelenlegi kormánnyal szembeni alternatívát felépítő, társadalmi tömegekkel rendelkező MSZP-t fognak látni az emberek. Azt is mondta, hogy bár a Kunhalmi Ágnes vezette budapesti MSZP a párt országos elnökségével szemben támogatja Bokrost, nem várja el Kunhalmi lemondását egy esetleges rossz fővárosi szereplés után.

PestiSracok facebook image

A pártelök azt mondta, bizakodóan néz a választások elé, hat-hét megyei jogú városban számít baloldali győzelemre, így például Szegeden, Szombathelyen, Salgótarjánban, Miskolcon, Dunaújvárosban, Nyíregyházán. Budapesten pedig számításai szerint a mostani háromnál több baloldali polgármester lesz, és reálisnak tartja Molnár Gyula újbudai, Trippon Norbert újpesti, és az Együtt-PM-es Karácsony Gergely zuglói győzelmét.

Forrás: Index.hu/hvg.hu

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.