Pesti Srácok

Oroszország népirtással vádolja az ukrán katonai vezetést

Oroszország népirtással vádolja az ukrán katonai vezetést

A védelmi minisztert és a vezérkari főnököt is népirtással vádolja az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság – tudósít az MTI.

Az orosz hatóság szóvivője, Vlagyimir Markin azt mondta, hogy tiltott háborús eszközök és módszerek alkalmazásával, valamint népirtással vádolják Valerij Hetelej ukrán védelmi minisztert és Viktor Muzsenko vezérkari főnököt, valamint több beosztottjukat. Egy részük a donyecki repülőtér körzetében folytatott katonai műveleteket irányította.

A nyomozó hatóságnál arra hivatkoztak, hogy a vádlottak a repülőtérnél folyó harci cselekmények során kiadott parancsaikkal tudatosan megsértették a népirtás elleni nemzetközi jogszabályokat. Az oroszok szerint az önhatalmúlag kikiáltott kelet-ukrajnai népköztársaságok területén az orosz anyanyelvű lakosok teljes megsemmisítésére adtak parancsot a vádlottak.

PestiSracok facebook image

Vlagyimir Markin közlése szerint a támadások következtében több mint háromezer polgári személy vesztette életét, emellett azzal is vádolják az ukrán védelmi minisztériumot, hogy nem tartja be a szeptember 5-én megkötött tűzszüneti megállapodást.

Más közlések szerint az oroszok által támogatott szakadárok indítanak tüzérségi támadásokat, szerdán egy gyerekekkel teli iskolát is találat ért.

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.