Pesti Srácok

Rejtélyes örmények lepték el Iványi Gábor intézményét

Rejtélyes örmények lepték el Iványi Gábor intézményét

Míg korábban éveken keresztül alig ötven körül volt a kerületben élő örmény nemzetiségűek száma, idén – hirtelen – csaknem százhúszan vetették fel magukat a névjegyzékbe, hogy leadhassák voksaikat az október 12-én rendezett nemzetiségi választásokon. Közülük meglepően sokan, 17-en egy és ugyanazon helyet jelölték meg lakhelyükként; ez nem volt más, mint Iványi Gábor egyháza és alapítványa által üzemeltetett hajléktalanszálló-együttes.

Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a hajléktalanszállóra bejelentettek száma ennél jóval magasabb, hiszen a 119 regisztrált örmény közül mindössze 52-en járultak hozzá, hogy lakhelyüket nyilvántartásba vegyék – erre már a helyi örmény önkormányzat jelöltje hívta fel a figyelmet. Esztergály Zsófia, aki az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület (EÖGYKE) jelöltjeként indul, meglehetősen furcsának tartja a nemzetiségiek hirtelen megszaporodását, amihez hasonló húzásra még nem volt példa a kerületben – mondta. Esztergály kijelentette, bár az új választási törvénynek köszönhetően a kerületi szintről visszaszorult az etnobiznisz, a fővárosi és országos örmény önkormányzat komolyabb, akár 50-60 milliós források fölött is diszponál évente, és ezek kiosztása is a nemzetiségi választások tétje.

Egyelőre nem tudni, hogy az ugrásszerű, rejtélyes hátterű létszámduplázódás mögött milyen szándék húzódik meg. Ugyanakkor az EÖGYKE kerületi és országos ellenlábasa, a három szervezetet tömörítő választási szövetség jelenlegi országos elnökjelöltje, Serkisián Szeván nemrég közös rendezvényt tartott azzal az Iványi Gáborral, akinek józsefvárosi Dankó utca 9. alatti hajléktalanszállóira a 17 állítólagos örményt bejelentették.

PestiSracok facebook image

Az EÖGYKE jelöltje ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt; véleménye szerint egyébként Iványinak tudnia kellett arról, hogy a szállókra ilyen nagy számban jelentik be magukat az állítólagos örmények, és meg kellett volna tennie a megfelelő óvintézkedéseket. Iványit a hajléktalanszállót üzemeltető Oltalom Karitatív Egyesület Központnál kerestük, de cikkünk megjelenéséig nem értük utol.

A balliberális kötődésű lelkésztől – Iványi Demszkyék idején, zavaros pénzügyek mellett a főváros hajléktalanszállóit üzemeltette – egyébként ma sem áll távol a politika: Iványi az Oltalom honlapján rendszeresen megszólal napi politikai ügyekben is. Nemrég a norvégok által pénzelt civil szervezetek, korábban pedig az egyházügyi törvény kapcsán támadta a kormányt – ismert, egyháza, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség ügyében a napokban dönt az Egyházügyi Bizottság. Politikai elhivatottságát hűen tükrözi: a volt SZDSZ-es Iványi 2012-ben Gyurcsányék titkos favoritja volt, a DK államfőjelöltként indította volna.

Az egykori balliberális politikus évekkel korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a tatárszentgyörgyi romagyilkosságok kapcsán bűnösnek bélyegezte az egész magyar népet, míg azelőtt azzal szerzett országos ismertséget magának, hogy a turulmadarat „dülledt szemű mesebeli tojószárnyasnak” titulálta.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.