Pesti Srácok

A rendőrség kezdeményezte a Lendvay utcai ostromlók előzetes letartóztatását

A rendőrség kezdeményezte a Lendvay utcai ostromlók előzetes letartóztatását
Az internetadó elleni tüntetés után elszabadultak az indulatok. Fotó: hir24.hu

A BRFK kezdeményezte a Fidesz Lendvay utcai szákházánál vasárnap garázdaság gyanújával őrizetbe vett hat demonstráló előzetes letartóztatását – tudta meg ügyészségi forrásokból a Nol.hu. Az ügyészség még ma dönt, indítványozza-e a kényszerintézkedés elrendelését a bíróságnál. Ha igen, úgy az illetékes nyomozási bírónak legkésőbb holnap döntenie kell az indítványról, különben szabadlábra kell helyezni mind a hat személyt.

A Nol.hu hHivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a rendőrség – egyebek közt – azért tartaná rács mögött a gyanúsítottakat, mert még nagy erőkkel keresik a Lendvay utca többi ostromlóját. A BRFK értékelő-elemző egysége a környék térfigyelő kameráinak, és a demonstrálók által készített, majd a rendőrségnek átadott felvételek alapján próbálja azonosítani a többieket, akik – az őrizetbe vett hat személyen túl – részt vettek az épület ostromában és megrongálásában.

Rendőrségi források ugyanakkor megismételték: a rendőrség a törvényeknek megfelelően, a szükséges és elégséges erőkkel biztosította a demonstrációt, és minden alapot nélkülöző „marhaságnak” minősítették, hogy a BRFK felsőbb utasításra, politikai okokból adott időt és teret a randalírozóknak az ostromra és a károkozásra, amint azt egyes ellenzéki politikusok és független megfigyelők sejteni engedték a közösségi oldalakon. (Forrás: Nol.hu)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.