Pesti Srácok

Szijjártó Washingtonban: nem kaptunk új információkat a kitiltásokról

Szijjártó Washingtonban: nem kaptunk új információkat a kitiltásokról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettes keddi washingtoni tárgyalásain egyetértett abban, hogy a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók, és szót ejtettek a politikai vitákról is.

A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-vállalásairól és ukrajnai gázszállításairól is. A politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó beszámolt róla, hogy az Egyesült Államok több konkrét bírálatot fogalmazott meg magyar jogszabályokkal kapcsolatban, amelyeket azonban Magyarország végigtárgyalt az Európai Bizottsággal, vagyis megfelelnek az európai értékeknek és szabályoknak.

Magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve, és kérte: az Egyesült Államok kormánya tárja fel bizonyítékait, ha magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazta meg. Mivel erre az amerikai jogszabályok értelmében nincs lehetőség, a felek abban állapodtak meg, hogy a korrupció elleni harcban általánosságban számíthatnak egymásra.

PestiSracok facebook image

Arról is beszélt a külügyminiszter, hogy megegyeztek Nulanddal: a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók, ráadásul amerikai részről elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-vállalásairól és ukrajnai gázszállításairól is.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Szémann Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.