Pesti Srácok

Az adóváltozások miatt tüntettek a szakszervezetek

Az adóváltozások miatt tüntettek a szakszervezetek

A béren kívüli juttatások közterhének emelése ellen tiltakoztak mintegy félezren a LIGA Szakszervezetek szövetségének felhívására Budapesten. A tüntetésen felszólalt a dohányipari dolgozók szakszervezetének vezetője is, aki szerint a tervezett ágazati különadó elbocsátásokkal járhat, és növelheti a feketekereskedelmet.

A Parlament melletti utcában tüntetett az adóváltozások és a jövő évi költségvetés tervezete ellen a LIGA szakszervezeti szövetség. „A szegényházi megoldásként alkalmazott kafetériarendszert is megadóztatja, majdnem a bér színvonalán adóztatja és járulékoltatja. A munkáltatók azt mondják, hogy így nem lesz érdekük a kafetéria, a béren kívüli juttatási rendszer fenntartása, a kormány amikor ezt a hibát elköveti, csak a költségvetésre, csak a büdzséjére gondol” – mondta Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

A demonstrációhoz harminc szakszervezet csatlakozott. „Emelkedett a nyugdíjkorhatár, ezzel csökkent az embereknek az esélyük, hogy megéljék ezt a kort, és ne csak nehéz fizikai munkára gondoljatok, nagyon sokan vannak fizikailag leterhelve, akik nem érik meg ezt a korhatárt, Belenyugszunk ebbe? Nem” – mondta Papp Zoltán, a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

PestiSracok facebook image

A felszólaló a dohányipari szakszervezet vezetője, aki szerint az ágazati különadó terve elbocsátásokkal járhat, és növelheti a cigarettacsempészetet. „Szembe mennek a kormány munkahelyteremtő és megőrző szándékával az államkassza növelésének céljaival és a feketegazdaság elleni küzdelmével” – mondta Csizmadia Lajos, a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Forrás:Hír TV

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.