Pesti Srácok

Felsőoktatási államtitkár: nem finanszírozunk használhatatlan diplomákat

Felsőoktatási államtitkár: nem finanszírozunk használhatatlan diplomákat

Ha az egyetemekre csak emelt szintű érettségivel és középfokú nyelvvizsgával lehet majd bejutni, az fel fogja húzni az általános és középiskolák színvonalát is, állította Palkovics László felsőoktatási államtitkár az Indexnek adott interjújában. Az államtitkár szerint butaság lenne tandíjat bevezetni, de az állam használhatatlan diplomát nem fog finanszírozni, aki pedig nem jól tanul, az fizessen.

Az államtitkár az interjúban kiemelte, a minőség kiemelten fontos eleme a most elkészült felsőoktatási stratégiának, emiatt 2020-­ig szigorítani szeretnék az egyetemre való bekerülés feltételeit, hiszen akkor már emelt szintű érettségi kell az egyetemi felvételihez. „Ezzel véget szeretnénk vetni annak, ahogy a követelményeket a hazai oktatási rendszer eddig mindig egy szinttel feljebb tolta. A folyamat végén aztán olyan hallgatók jelentek meg a főiskolák és egyetemek első évfolyamán, akiknél elemi szövegértési, számolási vagy éppen nyelvtudási készségek hiányoztak. Ha most ezt a bejutási feltételt meghatározzuk a felsőoktatásban, az az általános­ és középiskolai képzés színvonalát is magával fogja húzni” – mondta Palkovics László. Hozzátette azt is: 2020-tól elvárás lesz az is, hogy a felvételizőknek legyen legalább egy középfokú nyelvvizsgája. „Szerintem aki nyolc év általános iskola és négy év középiskola elvégzése után nem tud középszinten egy idegen nyelvet, ott legfőképpen a lustaságra gyanakodnék. A világ kinyílt, ott az internet, a Facebook, kétórányi utazással idegen nyelvi környezetben tudunk lenni. Aki akar, meg tud tanulni nyelveket. Ha valaki nekem azt mondja, azért nem tud megtanulni egy nyelvet mégsem, mert nincs nyelvérzéke, azzal én megbeszélném, hogy a nyelvtanuláshoz még csak kreatívnak sem kell lenni: le kell ülni egy szótárral és nyelvkönyvvel, és meg lehet tanulni” – érvelt az államtitkár.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy nincs szándék a kormány részéről a tandíj bevezetésre: „Aki képes rá, hogy bejusson, az végezze is el az egyemet. Ha valaki nem veszi komolyan az egészet, csak azért jár oda, hogy kettesekkel elbukdácsoljon, az kerüljön át önköltséges képzésre. Megadjuk neki ugyanakkor a lehetőséget ezután is arra, hogy ha javít, akkor visszakerülhessen az állami képzésbe. Egy dolgot nem szabad elkövetni: azt, hogy az állam olyan diplomát finanszírozzon, amivel az illető utána a munkaerőpiacnak a kettővel alacsonyabb szintjén helyezkedjen el. Ugye ismeri a viccet: „Mit kérdez az elhelyezkedett bölcsész az állástalan bölcsésztől? ­ – Adhatom nagyobb kólával és nagyobb krumplival?”

PestiSracok facebook image

A felsőoktatási államtitkárral készült interjú itt elolvasható.

Fotó: fdsz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.