Pesti Srácok

Ifjabb Hegedűs Lorántot is kitiltották Ukrajnából

Ifjabb Hegedűs Lorántot is kitiltották Ukrajnából

Kitiltották Ukrajnából ifj. Hegedűs Lorántot – adta hírül az alfahir.hu. A Jobbik-közeli (korábban MIÉP-es parlamenti képviselő) református lelkész a kárpátaljai Szolyvára utazott volna egy holnapi megemlékezésre, illetve egy ma délutáni beregszászi konferencia egyik előadója lett volna.

Hegedűs több előadótársával együtt útnak is indult, ám – elmondása szerint – a határon azzal tartóztatták fel, hogy „egy ukrán állami szerv” indokolás nélküli döntése értelmében nem léphet be Ukrajna területére. A portált úgy tájékoztatta, hogy ennél több információt a határőrök sem tudtak mondani, ám annyi kiderült, hogy a vonatkozó határozat már idén július 31-én megszületett; a konzulátustól ketten is a helyszínre érkeztek, ám ők sem tudtak segíteni, azt ígérték, tájékozódnak az ügyben.

Ifj. Hegedűs a portálnak úgy nyilatkozott: csak találgatni tud, mi lehet a kitiltás oka; elképzelhető, hogy az ukránoknál az verte ki a biztosítékot, hogy tavaly a külügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción markánsan kiállt Kárpátalja önrendelkezése mellett, bár akkor beszédében azt is hangsúlyozta, hogy természetesen az ukránokat is megilleti az önrendelkezés joga. Elképzelhető, hogy az ukrán szerveknek az is szúrta a szemét, hogy az első bécsi döntés évfordulóján emlékezett meg Horthy Miklósról, ám mindez csak találgatás a részéről. Mint mondta, Ukrajnában tudomása szerint nem folyt és nem is folyik ellene eljárás.

PestiSracok facebook image

Forrás: Válasz.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.