Pesti Srácok

Iszapömlés: cáfolja a Máltai Szeretetszolgálat, hogy eltűnt volna 10 millió forint

null

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat cáfolta, hogy a 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint eltűnt volna. A szeretetszolgálat leszögezte: az adományokból egyetlen forintot sem fordítottak saját kiadásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is megerősítette: a szeretetszolgálat a teljes összeget a károsultakra fordította.

A Népszava szerdán az Emmi által megjelölt források adataira hivatkozva írta, hogy a százforintos gyűjtőakció során 73 millió forint gyűlt össze, viszont a lap összesítése szerint csak 62 millió 630 ezer forint adományt osztottak szét.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményében felidézte, hogy a katasztrófa után az Emmi (akkor még Nefmi) az ország iskoláiban gyűjtést hirdetett az elöntött településeken élő gyerekek javára. A tárca a az akció lebonyolítására a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot kérte fel.

PestiSracok facebook image

Az akció hivatalos lezárásáig, 2010. november 23-áig több mint 73 millió forintot fizettek be a számlára, a határidőn túli befizetésekkel együtt pedig végül 75,1 millió forint gyűlt össze. Az első segélyeket még 2010 karácsonya előtt kifizették - írták. A vörösiszap által elöntött házakban élő gyerekek fejenként 230 ezer forintot kaptak, a három településen élő többi gyerek pedig 10-10 ezer forintot kapott. Mindez összesen 64,9 millió forintot tett ki.

A fennmaradó 10,2 millió forintot "az élet újraszervezése során" 2013 nyaráig használták fel. A három település iskoláinak felső tagozatosai 2012-ben (48-an) Erdélybe, 2013-ban (47-en) a Délvidékre utazhattak egyhetes nyaralásra. Az egyhetes határon túli táborozás utazással és teljes ellátással számított költsége egy gyermekre mintegy 60 ezer forintot jelentett, vagyis a táborok 2,6 millió és 2,9 millió forintba kerültek.

A gyűjtésből származó további 4,7 millió forintból a devecseri kastélyparkban játszóteret alakítottak ki - írta a szeretetszolgálat, hozzátéve: "az iszapömlés után ez volt az olyan közösségi helyszín, amit a katasztrófa után birtokba vehettek a városban élő gyerekek".

A szeretetszolgálat másfél évig tevékenykedett a katasztrófa helyszínén, ez idő alatt 27 segélyprogramot valósított meg, közülük egy volt a minisztériummal közösen lebonyolított "százforintos" gyűjtőakció - olvasható a közleményben.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, tíz ember meghalt, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná. Az anyagi kárt több tízmilliárd forintra becsülték.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.