Pesti Srácok

Jeszenszky szerint nincs értelme olyan harcokba belemenni, amelyeket nem nyerünk meg

Jeszenszky szerint nincs értelme olyan harcokba belemenni, amelyeket nem nyerünk meg

Október 31-ével fejezi be norvégiai diplomáciai munkáját Jeszenszky Géza, aki eddig nagykövetként dolgozott a skandináv országban. Sajtóhírek szerint a Norvég Alapok körüli vita áll a háttérben. Oslóban a nagykövet a Közbeszédnek elmondta, hogy miként látja a két ország kapcsolatát, mit gondol az amerikai kitiltási ügyről és mi az igazság a hazatérését illetően.

Jeszenszkyről több hírforrás is azt írta, hogy bár készülő könyvére hivatkozott, amikor beadta lemondását, azonban valójában a Norvég Alapok körül kibontakozott vita miatt kell hazajönnie. „Engem sem Budapest nem hívott vissza, sem a norvégok nem mondták azt, hogy ilyen körülmények között nem kívánatos ember vagyok, sőt nagyon hangsúlyozták, hogy értékelik a munkámat” – tette egyértelművé Jeszenszky.

A leköszönő nagykövet úgy látja, hogy a Norvég Alapokkal kapcsolatos vitát le lehet zárni, mert biztos abban, hogy mindkét félben megvan a jó szándék. „Norvégia szövetségesünk, barátunk, támogatónk - a Norvég Alapon keresztül -, ráadásul egy befolyásos és nagyon gazdag ország, amellyel minden okunk meg van, hogy jóban legyünk” – emelte ki.

PestiSracok facebook image

Az amerikai kitiltási ügyről az egykori külügyminiszter és amerikai nagykövet úgy vélekedett, hogy az egy olyan vita a két ország között, mint amilyet a magyar kormány már lezárt az előző ciklusban az Európai Unióval szemben. Szerinte nincs értelme olyan harcokba belemenni, amelyeket nem nyerünk meg. Amerikával szót lehet érteni, le kell ülni a vitákról tárgyalni. „Biztosan vannak olyan ügyeket, amelyek túlzottan aggasztják az Egyesült Államokat Magyarországgal kapcsolatban, ezeket tisztázni is kell, ahogy az Európai Unióval is” – fogalmazott.

A diplomata véleménye az, hogy nem szabad megengedni, hogy Magyarországgal szemben kritikus legyen a nemzetközi a hangnem, mert azzal veszélybe sodorjuk a más területeken elérendő céljainkat. „Ez kihat a magyar kisebbségek életére, helyzetére" – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a jóindulat megszerzése és megtartása mindig rendkívül fontos a külkapcsolatokban.

Forrás: Duna Televízió/Közbeszéd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.