Pesti Srácok

A kétes ügyeiről elhíresült volt FKF-igazgató kerülhet a Zuglói Vagyonkezelő élére

A kétes ügyeiről elhíresült volt FKF-igazgató kerülhet a Zuglói Vagyonkezelő élére

Egyik olvasónk arról értesítette a PestiSrácok.hu-t, hogy Tóth Csaba zuglói szocialista képviselő és köre azt az ifjabb Feigli Ferencet szeretnék a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezetői székébe ültetni és ezáltal sok milliárd forint közpénz kezelését rábízni, akinek kényes, százmilliós nagyságrendű ügyeiről portálunk is többször cikkezett már. Utólag szignózott dokumentum, aláhamisított jegyzőkönyv, feljelentés, ejtett nyomozás is színesíti például a volt igazgató egyik három évvel ezelőtti piszkos ügyét...

Ifjabb Feigli egyik gyanús ügylete 2011-ig nyúlik vissza, ami miatt több száz millió forintos kár érhette a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t egy közbeszerzés miatt, amelyet feltehetően előre leosztottan, egy konkrét ajánlattevőre írtak ki – írta korábban a PestiSrácok.hu. A tender felelőse a társaságtól azóta eltávolított ifjabb Feigli Ferenc volt, akinek az apja Feigli Ferenc, Barcs korábbi MSZP-s polgármestere. Utóbbi ráadásul a milliárdos támogatásokról döntő Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is volt, a pozíció segítségével fia üzleti ügyeit is egyengethette a térségben. Egyes forrásaink szerint Feigli Ferenc egyenesen Puch László MSZP-pénztárnok helyetteseként, helytartójaként is funkcionált Baranya megyében. A 2011-es FKF tenderen több mint 1 milliárd 630 millió forintot kaszált a nyertes cég. Utólag szignózott dokumentum, aláhamisított jegyzőkönyv, feljelentés, ejtett nyomozás is színesíti a piszkos ügyet. A három évvel ezelőtti ügyről bővebben itt olvashat.

De az FKF Zrt. új vezetése egy másik, szintén ifjabb Feigliék által lebonyolított tendert is nyög, amely miatt tavaly október 2-án tett feljelentést Klug Lajos, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének, ezen belül versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Mint megírtuk, Feigli olyan munkagépek beszerzését vezényelte le, melyek gyakorlatilag alkalmatlanok voltak feladatukra.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: zugloizrt.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.