Pesti Srácok

Magyar börtönben akar maradni Rezesová

null

A négy halálos áldozattal járó baleset okozójának eredeti terve az volt, hogy a köztársasági elnöknél kérvényezi: a kilenc év börtönt szülőhazájában tölthesse le. Csakhogy a Blikk információi szerint a nő ügyvédje nem adott be semmilyen erre vonatkozó papírt.

Ennek oka az, hogy ki akarnak meríteni minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget Magyarországon. A lap úgy tudja, felülvizsgálati kérelmet akarnak beadni, ha találnak az ítélet indoklásában olyan pontot, ami alapján megtámadhatják. Rezesová ügyvédje, dr. Novák Péter nem volt elérhető, de a család képviselője megerősítette információikat.

– A család, vagyis Eva írásban még nem kapta meg az indoklást, de a szóbeli indoklás alapján annyit elárulhatok, hogy egyes elemei támadhatóak. Így helye lehet a felülvizsgálati kérelem beadásának – mondta el a bulvárlap szlovák informátora, s hozzátette: Rezesová még mindig a Gyorskocsi utcai börtön lakója, a jogerős bírósági ítélet ellenére sem rendelkeztek még az ítélet letöltésének helyéről. A Blikk jogi szakértőjének, dr. Kamarás Péternek álláspontja szerint az Eva Rezesová védelmét ellátó ügyvéd akkor kérhet felülvizsgálatot, ha jogszabálysértésre vagy jogértelmezési hibára bukkan.

PestiSracok facebook image

– Ha helyt adnak a kérelemnek, hatályon kívül helyezik a jogerős bírósági döntést, és megismételt eljárásban döntenek az asszony sorsáról – fejtette ki a szakember.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szlovák milliomos nőt jogerősen kilenc év letöltendő börtönre ítélte a magyar bíróság, mert 2012. augusztus 21-én az M3-as autópályán ittasan belehajtott egy Fiat Puntóba, amely kigyulladt, négy utasa pedig életét vesztette.

Forrás: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.