Pesti Srácok

Megszólalt a NAV: hiteltelen az amerikai dokumentum

null

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a beutazási tiltás indoklásaként "nem tényekre, hanem híresztelésekre és vélelmekre alapozott" dokumentumot juttatott el a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, a benne foglaltakat a NAV hiteltelennek tartja.

A NAV az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: "az állítólagos korrupció alátámasztására felszínes, hiányos, több helyen téves információkkal szolgál az amerikaiak összefoglalója".

Mint ahogy kifejtette benne: a dohány és cigaretta kiskereskedelmét érintő koncessziós pályázatok elbírálása nem a NAV feladata. A NAV idén csaknem 4 milliárd forint értékű illegális dohánytermék piacra kerülését akadályozta meg. A láncolatos áfacsalásokat illetően az amerikai cégek bejelentései alapján a 2011-ben megkezdett nyomozás eredményeként a NAV pénzügyi nyomozói lebuktatták azt a bűnszervezetet, amely több mint 2 milliárd forint áfát csalt el, az ügyben jelenleg 14 gyanúsított van. A NAV több társaságnál is több százmillió forint adókülönbözetet tárt fel ellenőrzéseivel és a büntetőeljárásokban - jelzi.

PestiSracok facebook image

Kiemelte továbbá a közlemény, hogy a NAV tavaly 564 milliárd, az idén eddig 547 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel, a nyomozók 2013-ban és 2014-ben eddig összesen mintegy 160 milliárd forint értékű költségvetési csalásra derítettek fényt, miközben a NAV bevételi adatai évről évre emelkednek. 2013-ban a NAV 10 billió 723 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek, és az idei bevétel már most 8,3 százalékkal több a tavalyinál - tették hozzá.

Az adóhivatal átszervezésének szigorúan szakmai indokai voltak. A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának megszűnése után a NAV-nál többszörösére nőtt a láncolatos ügyletek körében feltárt nettó adókülönbözet - írták. A NAV közleményében kitért arra is, hogy Horváth András korábbi NAV-munkatárs "vádaskodása nyomán" hónapok óta nyomoz a rendőrség. "Mint korábban kiderült, erről az Egyesült Államok nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének nem volt tudomása" - állapítja meg az adóhivatal.

A kormány csütörtökön tette közzé azt a dokumentumot, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át a beutazási tilalmakkal kapcsolatban. A kormany.hu-n olvasható iratot kiegészítették a Külgazdasági és Külügyminisztérium megjegyzéseivel, amelyek szerint dátum, aláírás és pecsét nélkül adta át a dokumentumot az amerikai nagykövetség egy beosztott diplomatája november 6-án. A benne foglaltak nem tartalmaznak érdemi információt a beutazási tilalmak hátteréről, annak ellenére, hogy a kormány már számtalan alkalommal kérte a bizonyítékok átadását "az állítólagos korrupciós ügyekben" a vizsgálatok lefolytatására - közölték.

Az amerikai nagykövetség a minisztériumban átadott angol nyelvű dokumentumban emlékeztetett rá, hogy 2012 februárja óta a nagykövetség rendszeresen konzultál a magyar kormánnyal a korrupciós aggodalmairól. A dokumentumban ezt követően 2013 októberétől 2014 októberéig időrendben felsorolnak több találkozót, amelyeken a korrupció kérdéséről egyeztettek. A dokumentum szerint a NAV képviselői nem adtak kielégítő választ a nagykövetség kérdéseire, amelyek arra is vonatkoztak, hogy Fidesz közeli emberek és cégek jutottak-e trafikokhoz.

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az irat semmivel sem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtak, nincsenek benne hiteles, bizonyító erejű információk, amelyek alapján a kormány meg tudná vizsgálni "az állítólagos korrupciós ügyeket".

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a papír jórészt a külképviselet korrupciós aggodalmaival kapcsolatos korábbi egyeztetéseket sorolja fel. Se aláírás, se fejléc, se pecsét, "ez egy fecni", "ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk" - jellemezte Orbán Viktor a dokumentumot, hozzátéve: ha nem angolul lenne, azt hinné, egy ellenzéki párt írta. A miniszterelnök ezért úgy tekint e dokumentumra, "mint ha vissza akarna valaki rángatni bennünket a választások előtti politikai helyzetbe".

Forrás: MTI

Fotó: hír6.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.