Pesti Srácok

Milliárdos pártbírságok: alig egymilliót tudott csak behajtani a NAV

Milliárdos pártbírságok: alig egymilliót tudott csak behajtani a NAV

A Népszabadság szerint akadozik az áprilisi parlamenti választáson indult jelöltekkel és pártokkal szemben kiszabott mintegy kétmilliárd forintnyi bírság behajtása, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eddig 1,2 millió forintot tudott behajtani. Az újság szombati cikkében felidézi: tavasszal a pártok 38 ezer ajánlóívvel nem számoltak el határidőre, emiatt a választási bizottságok csaknem nyolcvan pártot és magánszemélyt bírságoltak meg hiányzó ívenként mintegy 50 ezer forintra.

Köztük a csúcstartó a Keresztény Magyarok Szövetsége volt, amelyet csaknem 700 milliós büntetéssel sújtottak. A Határon Túli Magyarok Pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Társadalmi Béke Párt és az Új Dimenzió Párt is egyenként több mint százmilliós bírsággal adós.

Önként elsősorban a parlamenti pártok fizettek, amelyeket jellemzően pár százezer forintra bírságoltak, csak az LMP-nek kellett másfél milliót lerónia. De például a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt is átutalta a 89 milliós, illetve a Munkáspárt is a 4 milliós bírságot. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint önkéntes befizetéssel csupán 20 millió forint érkezett be, ezért az iroda kezdeményezte a NAV-nál, hogy a kinnlevőséget adók módjára hajtsák be. Az adóhatóság tájékoztatása szerint eddig a 2,1 milliárdos bírságból 1,2 milliót tudtak behajtani.

PestiSracok facebook image

A parlamenti választáson idén először egymilliós kampánytámogatást kaptak az egyéni képviselőjelöltek, ám az összeggel el kellett számolniuk. Aki ezt elmulasztotta, illetve 2 százalék alatti eredményt ért el, annak a pénzt vissza kell fizetnie. A Magyar Államkincstár közlése szerint 316 jelölttől összesen 327 millió forintot követelnek, de november 13-ig csupán 56-an fizettek be nem egészen 23 milliót.

A kincstár 67 személynek engedélyezett részletfizetést vagy halasztást, négy jelölt már kiegyenlítette tartozását, tíz esetében átadták a követelést a NAV-nak. Húszan bírósági keresetet nyújtottak be. További 187 jelölt 243 millió forinttal tartozik, velük szemben ugyancsak a NAV jár el. Azon jelölő szervezetek közül, amelyek javára a képviselőjelöltek átengedték az állami támogatást, kilenctől követel a kincstár összesen 411 millió forintot plusz a kamatait.

Forrás: MTI/hvg.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.