Pesti Srácok

Nagykövet: ha a kormány nem száll le az Ökotársról, minden pénzt megvon Norvégia

null

Ha nem hagyja a magyar kormány dolgozni az Ökotárs Alapítványt, akkor Norvégia azt a pénzt sem fogja elutalni, amit egyébként a magyar kormány osztott szét eddig – mondta Tove Skarstein, Norvégia nagykövete az ATV Egyenes beszéd című szerda esti műsorában.

Interjút adott az ATV-nek Norvégia budapesti nagykövete, Tove Skarstein, a csaknem negyedórás beszélgetésben a Norvég Civil Alap pénzeinek elosztását felügyelő Ökotárs Alapítvány elleni kormányzati hadjáratról beszéltek. A nagykövetet elsőként arról is kérdezte a riporter Kálmán Olga, hogy értesültek-e ők is korrupciós ügyekről (ahogyan például amerikai kollégáik igen), de erre azt mondta, hogy nagyon kevés norvég vállalat működik Magyarországon, de ha norvég cégek vezetőit kérdeznénk, valószínűleg megerősítenék, hogy a korrupció valóban kihívás itthon.

Aztán rátértek arra, hogy miközben sajtóhírek szerint a Századvég nevű kormányközeli tanácsadócég is érintett lehetett az amerikaiak által feldobott korrupciós botrányban, ugyanez a Századvég volt az, amely korábban szeretett volna pályázni a Norvég Civil Alap pénzeinek kezelésére, de végül az Ökotárs kapta a megbízást. Azt mondja Skarstein, hogy úgy tudja, a magyar kormány nagyon szerette volna, hogy a pénzek elosztását a Századvég végezze, de nem rendelkeztek olyan pénzelosztási tapasztalattal, amely kellett volna, és túlságosan kormányközeliek voltak ahhoz, hogy független civil társaságnak tekintsék őket, ezért nem őket választották. Azt mondta a nagykövet, hogy azóta nem merült fel igényként, hogy a Századvéget szeretnék pénzosztó szerepben látni idehaza, és remélik, hogy az Ökotárs folytathatja a munkáját, hiszen velük szerződtek.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy miért utasították vissza Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ajánlatát, hogy tárgyaljanak az Ökotárs Alapítványt elmarasztaló Kehi-jelentésről, a nagykövet azt mondta, hogy azért nem, mert nem ismerik el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nyomozását, nem ismerik el a Kehi-jelentést. Nem hiteles, mivel először volt meg a végkövetkeztetés, és ehhez gyártották le a jelentést. Ezért nagyon szívesen találkozik a norvég kormány illetékese Brüsszelben, de a meglévő kereteken belül kell ennek történnie, és a meglévő megállapodás hatálya alatt. Vagyis nem kívánnak változtatásokat eszközölni a Kehi-jelentés alapján, amelyet nem ismernek el. Egyébként a saját, független brit cég által végzett vizsgálatuk is folyik, amelyet november végén zárnak le. Viszont megemlítette a nagykövet, hogy Lázár János a nyáron visszautasította, hogy telefonon tárgyaljon a norvég miniszterrel, így nem ez az első alkalom, hogy egy meghívás visszautasításra kerül.

A norvégek a kormány által szétosztott Norvég Alapok támogatását is felfüggesztették, és a nagykövet azt mondja, attól függ, hogy ezt a korlátozást feloldják-e, hogy megoldást találnak-e a konfliktusra, az Ökotárs folytathatja-e a munkáját. De ha a magyar kormányzat nem tud ezeknek megfelelni, akkor nem oldják fel a felfüggesztést, és 140 millió eurót veszít Magyarország.

Forrás: hvg.hu/atv.hu

Fotó: 168 Óra

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.