Pesti Srácok

Nemet mondott Lázár meghívására a norvég miniszter

null

A Norvég Civil Alap felhasználása ügyében indított norvég vizsgálat november végére zárulhat le, és az eredményeket nyilvánosságra hozzák, így bárki hozzáférhet – mondta Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet. Azzal kapcsolatban, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban közölte, meghívják a norvég kormány illetékeseit a helyzet rendezésére, a nagykövet kijelentette, az illetékes norvég miniszter nem fogadta el a meghívást. Tove Skarstein azt mondta, bár ismerik az ügyben született Kehi-jelentést, a saját vizsgálatukat veszik majd figyelembe. Senki sem bűnös, amíg a bűnössége be nem bizonyosodik - tette hozzá.

A nagykövet úgy vélte, bár az ügy kedvezőtlen hatással van a magyar-norvég kapcsolatokra, mindkét ország tisztában van vele, hogy ez nem járhat hátrányos következményekkel a két ország közötti együttműködés minden más területére. A diplomata a kétoldalú kapcsolatok fontos területeiként nevezte meg az oktatást, a kultúrát és a turizmust, továbbá arra is kitért, hogy a két ország szövetséges a NATO-ban.

A sajtótájékoztatón beszámoltak a Tisztes munka és háromoldalú párbeszéd elnevezésű programról. Ez volt az első program a norvég alap jelenlegi támogatási időszakában, amely elindult, és az egyetlen, amely kiterjed mindegyik kedvezményezett államra. A program munkaadói és munkavállalói szervezetek, valamint a Norvég Vállalkozások Szövetsége együttműködésében, a norvég alap támogatásával valósult meg. Knut Ringstad, az Innovation Norway gazdaságfejlesztési szervezet munkatársa elmondta: a program célja a társadalmi párbeszéd norvég modelljének megismertetése. A hamarosan lezáruló kezdeményezés valódi sikertörténet, és a kétoldalú kapcsolatépítést is segíti - vélekedett.

PestiSracok facebook image

Tove Skarstein közölte: ez a program is mutatja, hogy a norvég alap nem csak az Ökotársról szól. A projekt jó példa arra, hogy milyen fontos társadalmi hozzájárulást érhetnek el egy ilyen programmal - fűzte hozzá. A sajtótájékoztatón Gál Rezső, a Liga Szakszervezetek társelnöke szintén eredményesnek ítélte a programot, és úgy látja, a projekt hozzájárult a magyarországi párbeszéd újraélesztéséhez.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.